Több egészségügyi dolgozót is elismertek Gyulán a Semmelweis-nap alkalmából

2023. június 27. 19:00 | behir.hu

Kedden tartották a Semmelweis-napi ünnepséget Gyulán a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán tagkórházában. A rendezvényen a kórházért kitüntetéseket és kinevezéseket adtak át, valamint a kórház többszörös véradóit is köszöntötték.

Ahogy arról már beszámoltunk, kedden adta át Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a Dr. Libor János-díjakat a Pándy Kálmán Tagkórház kiemelkedő munkát végző dolgozóinak. Mint mondta: büszke arra, hogy kórház egyik legjelentősebb ünnepségén adhatja át a képviselőtestület által megítélt díjakat.

A keddi ünnepélyes eseményen a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa is méltatta kollégáit.

– A Semmelweis-nap alkalmat ad arra, hogy néhány gondolat erejéig emlékezzünk a nagy elődökről, értékeljük eredményeiket és elismerjük a gyógyító orvosok, szakdolgozók munkáját – forgalmazott dr. Becsei László.

Kórházért kitüntetésben részesült a gazdasági-műszaki ellátás területéről megosztva négy osztályvezető. A Békés Vármegyei Központi Kórház az elmúlt három évben a járványügyi, valamint a feladatellátás átszervezési feladataiban történő aktív közreműködéséért Kórházért-kitüntetésben részesül Borzsákné Kordas Anita a biztonságszervezési és üzemeltetési osztály, Csatlós Györgyné a gazdasági osztály, Kiss Klára a pénzügyi-számviteli osztály, Laukó Ervin a műszaki osztályok vezetője.

– A fent említett négy osztályvezető kitüntetése az általuk vezetett szervezeti egység valamennyi munkatársának elismerése is. Munkájukkal hozzájárultak az átmeneti szabályok betartásához, betartatásához, a járványügyi betegellátás során. Irányító, integráló tevékenységük a járvány elmúltával tovább folytatódott azzal, hogy 2021. december 1-től feladatkörük kibővült az orosházi városi kórház gazdasági-műszaki tevékenységének teljeskörű biztosításával. Az általuk irányított szervezeti egységek ma már 3, korábban önállóan működő intézmény sajátosságait ötvöző, ún. jó gyakorlat szerint biztosítják Békés vármegye teljes fekvőbeteg ellátásának hátterét – méltatták a díjazottakat.

A gyulai kórházban többen főigazgatói dicséretben részesültek: dr. Szép László szakgyógyszerész, Árgyelánné Patkás Mária helyettes vezetőasszisztens, Csepreghyné Mikló Teréz diplomás ápoló,  Dunai Edit ápoló, Duskáné Molnár Gabriella aneszteziológus szakasszisztens, Kádár Ildikó adminisztrátor, Karaszné Tóth Gabriella, Kiss Károlyné adminisztrátor, Kovácsné Beke Szilvia ápoló, Kovan Jánosné adminisztrátor, Moldován Angéla dietetikus, Osztroluczki Istvánné orvos írnok, Perlaki Tiborné asszisztens, Szabó Julianna Erika műtős szakasszisztens.

 

Galéria

 

A gyulai Semmelweis-napi ünnepségen átadták a Magyar Ápolási Egyesület díjait is. Szakmai munkájáért Kossuth Zsuzsanna-ezüst kitűzőt és elismerő oklevelet vehetett át Molnárné Szmola Éva ápolónő, és Oláhné Medve Mária szülésznő.

Dr. Becsei László főorvosi kinevezést adott át dr. Kis Anita, dr. Lakatos Piroska, dr. Nagy Szilvia, dr. Pocsay Réka, dr. Bardócz Lóránt, dr. Marik László, dr. Marosán Péter számára.

A Semmelweis-napi ünnepségen adjunktusi kinevezésben részesült dr. Crai-Hajduk Mónika, dr. Rózsavölgyi Katalin, dr. Vágó Otília, dr. Fülöp Ferenc, dr. Ruzsa János, dr. Tamasi Albert.

Az egészségügyi dolgozók ünnepén már hagyomány azon munkatársak köszöntése, akik rendszeres véradók. Az intézmény az erkölcsi elismerés mellett anyagi juttatásban is részesíti a jubileumi véradókat. Pomázi Ferenc 100-szoros véradó, Nagy Ferenc 80 alkalommal adott már vért, Czinczér Zsolt 70-szeres véradó.

60 alkalommal nyújtott segítséget Nagy Julianna és Kis Csaba.

40-szer adott vért  Szőkéné Kovács Emese, Ruzsáné Szilágyi Judit, Farnas Ferenc.

30-szoros véradó: Kudri Brigitta, Steigervald Gabriella, Varjú Józsefné, dr. Sárosiné Hőh Henriette, Portörő-Lantos Anita Marianna, Jantyik Tiborné, Halászné Balogh Katalin.

 20-szor adott vért: Zsíros Bálint, Szenteczki Tamás, Szilágyi János, Sussmann Ferenc, Balla Ferenc.

15 alkalommal nyújtott segítséget dr. Rus-Gal Gabriella, Kmetykó Ágnes.

10-szer adott vért: Dajka Zsolt, Kiss Béláné, Virág Máté, Üveges Edit, Szabó Tünde Csilla, Gombkötő Istvánné, Gazsi-Makai Gabriella.

 


A gyulai tagkórházban évek óta hagyomány, hogy a helyi önkormányzati képviselő-testület a legkiemelkedőbb munka elismeréseként Dr. Libor János-díjat ad át, melyet a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is egy orvosnak és két szakdolgozónak ítéltek oda. Erről szóló részletes tudósításunkat ide kattintva olvashatja el, míg az egy nappal később, Békéscsabán tartott ünnepségről itt írtunk bővebben.

 

További programok »

FEL