Libor János-díjakat adott át Gyula polgármestere a Semmelweis-napi ünnepségen

2023. június 27. 18:42 | Kovács Andrea

Kedden tartották a Semmelweis-napi ünnepséget Gyulán a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán tagkórházában. Évek óta hagyomány, hogy Gyula önkormányzati képviselő-testülete a legkiemelkedőbb munka elismeréseként Dr. Libor János-díjat ad át, melyet a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is egy orvosnak és két szakdolgozónak ítéltek oda.

Dr. Becsei László főigazgató főorvos az eseményen úgy fogalmazott: Semmelweis Ignác az egyik legnagyobb magyar orvos volt, akinek felfedezése nemcsak az egészségügyi intézményekben, hanem a mindennapi életeben is nagy jelentőségű. Hatása túlmutat a szoros értelemben vett orvosláson, mindennapi közgozdolkodásunk részévé vált.

– Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-én született Budán, az ő születésnapján ünnepeljük az egésszégügyi dolgozókat, akiknek saját élethelyzeteikben is mindig előtérbe kell helyezni a más sorsa irán érzett felelősséget, embert próbáló hivatás, melyben helyállni nem könnyű. A Semmelweis nap alkalmat ad arra, hogy néhány gondolat erejéig emlékezzünk a nagy elődökről értékeljük eredményeiket és elismerjük a gyógyító orvosok, szakdolgozók munkáját.

Az egészségügyi dolgozóknak az adhat hitet, ha a hivatásuk gyakorlása közben nemcsak saját magukra, hanem intézményi és társadalmi támogatásra, elismerésre is számíthatnak. Ezért július elsejétől 18 százalékkal megemelkedik az egészségügyben dolgozók bére – jelentette be a kórházigazgató főorvos.

 

– Büszke vagyok arra, hogy kórházunk egyik legjelentősebb ünnepségén adhatom át a képviselőtestület által megítélt Líbor János-díjat – hangsúlyozta köszöntőjében Görgényi Ernő polgármester. Felidézte: dr. Libor János 1963-tól nyugdíjazásáig, 1998-ig Gyulán élt és dolgozott. Az általa kialakított és vezetett III. számú Belgyógyászati osztályon, munkatársaival ő hozta létre a gasztroenterológiai decentrumot. A néhai főorvos kimelkedően magas színvonalú orvosi munkát végzett és emberileg is példát mutatott. Nemcsak gyakorolta szakmáját, hanem a megye gasztroenterológus szakorvosainak tanította is azt. 1999-ben Gyula Város Kiváló Polgára címet kapott.

A Pándy Kálmán tagkórházban évről évre hagyomány, hogy a Semmelweis-napi ünnepségen a legkiemelkedőbb munkatársak tevékenységét Libor János-díjjal ismerik el, melyet minden évben egy orvos és két szakdolgozó kaphat meg.

2023-ben Gyula Város Képviselő-testületének döntése alapján Dr. Libor János-díjban részesült dr. Varga István Mihály radiológus főorvos, aki személyesn nem tudott jelen lenni az ünnepségen. Dr. Varga István Mihály 1984. október 1-től dolgozik a kórház radiológiai osztályán, melyet 2022. december 31-ig vezetett.

– Munkáját mindig a dinamizmus, őszinteség, leleteit a lényegre törő fogalmazás jellemezte. Emberközpontúsága rendkívüli, bárkivel pillanatok alatt megtalálja a megfelelő hangnemet, jó emberismerő. A betegek és munkatársai, a társszakmák munkatársai mindig bizalommal fordulhattak hozzá segítségért, szakmai tanácsért. Elismerte mások tudását, szívesen fogadta az újító javaslatokat, ötleteket – hangzott el a méltatásában. 

 


A szakdolgozó munkatársak közül Dr. Libor János-díjban részesült Dányi Katalin, aki 1988-ban a gyulai Erkel Ferenc Egészségügyi Szakközépiskolában végzett általános ápolói és általános asszisztensi képesítéssel. Pályakezdőként a Pándy Kálmán Kórház Gyermekosztályának
csecsemő- és kisded részlegén helyezkedett el. 1989-ben gyermekápolói minősítő vizsgát tett, majd 2006-ban emésztőszervi endoszkópos szakasszisztensi oklevelet szerzett.

– A gyermek- gasztroenterológiai szakrendelő elhivatott, lelkiismeretes munkatársa. Az orvos tudatos segítője, igazi asszisztens. Kommunikációja minden interakcióban kedves és megnyugtató, gyermekekkel, szülőkkel együttérző. Kompetenciáján belüli felvilágosító tevékenysége teljes körű. Intelligens, gyermekszerető személyisége közkedvelt – méltatták a nővért.

A másik szakdolgozói díjat Csikósné Mácsok Erzsébet kapta, aki általános ápoló és asszisztensi képesítést szerzett 1991-ben, az Erkel
Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában, majd a kórház onkológiai osztályán kezdett el dolgozni. 2008-ban a Szegedi Egyetemen klinikai onkológiai szakápoló vizsgát tett. 2011 januárja óta onkoteam szervezőként dolgozik. Feladatai közé tartozik a Nemzeti Rákregiszter által visszaküldött esetek pontosítása és visszajelzése. A szervezési, irányítási feladatai mellett aktívan részt vesz a nagy betegforgalmú szakrendelések asszisztensi feladatainak munkájában és a betegek edukációjában. Számos tudományos előadást tartott, mintegy 10 közleménye jelent meg országos szakmai folyóiratokban, többen első szerzőként szerepel. Szakmai munkája mellett több szervezetben társadalmi tevékenységet is végez. 

 


Kedden tartották a Semmelweis-napi ünnepséget Gyulán a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán tagkórházában. A rendezvényen a kórházért kitüntetéseket és kinevezéseket adtak át, valamint a kórház többszörös véradóit is köszöntötték – részletes tudósításunkat ezen a linken keresztül találják meg. A békéscsabai tagkórházban egy nappal később ünnepeltek, melyről bővebben itt olvashatnak.

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL