Kovács József, Chudákné Mikus Ildikó, Pallag Jánosné kapták a Libor János-díjat

2018. július 6. 13:49 | behir.hu

Semmelweis-napi ünnepséget tartottak június 29-én a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagkórházának Árvay termében. A rendezvényen első ízben adták át a város képviselő-testülete által alapított Dr. Libor János-díjat, valamint kitüntetéseket és kinevezéseket osztottak ki a kórház dolgozóinak - számolt be a Gyulai Hírlap.

Az ünnepség Beszterczey Attila színművész és Sándor Ottó zenetanár műsorával kezdődött, amely során felelevenítették Semmelweis Ignác életét és küzdelmét a gyermekágyi lázzal szemben. Miután az egybegyűltek közösen elénekelték a Himnuszt, Becsei László főigazgató főorvos mondta el köszöntőjét.

– Semmelweis-napi ünnepségünk idén különös jelentőséggel bír, hiszen a 2018-as évet Semmelweis-emlékévvé nyilvánította a kormány – mondta Becsei László. Megtudtuk, hogy a Békés Megyei Központi Kórház is csatlakozott a centenárium megünnepléséhez egy egész éves programsorozattal. Tudományos rendezvényeket szerveztek, májusban pedig egy kiállítás nyílt az intézményben.

A főigazgató főorvos kiemelte, hogy évek óta az „anyák megmentőjének” nevéhez kötik az egészségügyben dolgozók ünnepét, amely 2011 óta munkaszüneti nap is az ágazatban dolgozók számára.

Becsei László röviden összefoglalta Semmelweis Ignác életét és munkásságát, majd átadta a szót Görgényi Ernő polgármesternek, aki a Kiss Tamásné képviselő kezdeményezésére, a képviselő-testület által alapított dr. Libor János-díjról beszélt.

Mint mondta, a díj kifejezi a közösség tiszteletét és megbecsülését az egészségügyben példaértékű munkát végző orvosok és szakdolgozók iránt, egyben szimbolizálja a város és a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának együvé tartozását.

– Az elismerés Gyula városában legalább tíz éve dolgozó, az egészségügy területén magas színvonalú munkát végző, egyben szakmailag és emberileg is feddhetetlen orvosoknak és szakdolgozóknak adható – ismertette a feltételeket a polgármester. – A díj a kórház és az alapellátás területén dolgozó orvosok és szakdolgozók elismerését egyaránt szolgálja, átadására évente, a Semmelweis-napi ünnepség alkalmával kerül sor.

Görgényi Ernő hozzátette, hogy a néha Libor János kiemelkedően magas szintű orvosi munkát végzett, igazi értelmiségiként már pályája kezdetén is aktívan részt vett a tudományos munkában, valamint megteremtette Gyulán a gasztroenterológiai ellátást.

A dr. Libor János-díjat első ízben Kovács József belgyógyásznak, gasztroenterológus szakorvosnak, a gyulai kórház korábbi igazgatójának ítélték oda, aki Libor János egyik első tanítványa volt. Kovács József 1975-ben pályakezdő orvosként helyezkedett el a gyulai kórházban, 1983-ban adjunktusi, 1985-ben főorvosi kinevezést kapott. 2001. január 1-jétől főigazgató főorvosként látta el a feladatait egészen 2014 májusáig. Irányítása alatt soha nem látott fejlődés indult el az intézményben – hangzott el a laudációban.

A szakdolgozók között idén ketten érdemelték ki a dr. Libor János-díjat: Chudákné Mikus Ildikó 1979-ben a Semmelweis Egészségügyi Szakközépiskolában szerezett általános ápolói és asszisztensi képesítést, egy évvel később pedig Szegeden tett felnőtt szakápolói vizsgát. Szarvason írnokként dolgozott, majd 1985-ben került át a gyulai onkológiai osztályra, ahol a mai napig rosszindulatú daganatos betegek ellátásával foglalkozik.

Pallag Jánosné 1980-ban lett ápoló, azóta dolgozik a Pándy Kálmán-kórházban. 1990-ben szerzett pszichiátrai ápolói szakvizsgát, 2015 szeptembere óta a Harruckern János Közoktatási Intézmény felnőttképzésében E kategóriás ápoló képzésen vesz részt. Szintén ez évtől asszisztens-vezetőhelyettesi feladatokat lát el. Az évek során több konferencián tartott előadást.

A folytatásban a kórházi kitüntetések és kinevezések átadása következett. Kórházért kitüntetést vehetett át Demján Attila üzemeltetési részlegvezető, Bérczi Zsuzsanna főorvos és Gergely Zoltánné asszisztens.

Főigazgató dicséretben részesültek: Farnas Ferenc és Fazekasné Tatár Ibolya diplomás ápolók, Hack Józsefné csecsemő- és gyermekápoló, Kántor Jánosné asszisztens, Kovács Zoltánné szakápoló, Kun Anikó ápoló, Péntek István műszerész, Perlaki Györgyné betegellátó szakasszisztens, Petróné Csík Ágnes ápoló, Pusztai Franciska műtős szakasszisztens, Sutyinszki Mária aneszteziológiai szakasszisztens, Szávó Attila sürgősségi szakápoló, Vincze Katalin ápoló, Fehér Andrea egészségügyi adminisztrátor, Kis Istvánné szakápoló, Gyuriczáné Panyik Ágnes, Litvai György, Nagy Gáborné, Simonné Kiri Ildikó, Szegi Mária, dr. Taybaniné Czesznak Linda, valamint a tüdőgondozó kollektívája.

Főorvosi kinevezést kapott Szabó Andrea és Vendrey Róbert, adjunktusi kinevezésben részesült Bardócz Lóránt, Orosi Norbert és Sprőber Zita. Az ünnepség végén köszöntötték a kórházban dolgozó véradókat, majd az egybegyűltek együtt elénekelték a Szózatot.

Forrás: Gyulai Hírlap

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL