Dr. Becsei László főigazgató főorvos az ünnepségen kiemelte, a jeles napon nem csak Semmelweis Ignác munkásságáról emlékezünk meg, hanem az egészség ügy bármelyik szegmensében dolgozók munkáját is megünnepeljük. Hangsúlyozta továbbá Semmelweis szellemi és morális örökségét, mely gyökeresen meghatározza a mai egészségügyi ellátást és az abban dolgozók munkáját, életét is. Mint mondta, az egészségügyi munka sokszor embert próbáló, fárasztó és olykor hálátlan is, mégis egy olyan hivatás, küldetés, amelyhez az ész, a tudás és a szakértelem mellett szívre, emberségre és hitre is szükség van.
Dr. Libor János díjat kapott dr. Felföldi Margit
Dr. Felföldi Margit neurológus, pszichiáter, addiktológiai szakorvos, az Addiktológiai Rehabilitációs osztály osztályvezető főorvosa. Általános orvosi diplomáját 1984-ben Szegeden vette át. 1989-ben neurológiából, 1997-ben pszichiátriából, 2014-ben addiktológiából tett szakvizsgát.
1984-ben pályakezdőként a gyulai kórház II. Ideg és Pszichiátriai osztályán kezdett dolgozni, majd 1999-től a Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthonában folytatta munkáját. A gyulai kórház kötelékébe 2004-ben tért vissza, amikor az Ideggondozó szakmai munkájába kapcsolódott be. 2004-ben adjunktusi, 2012-ben főorvosi kinevezést nyert.
Szakmai élete és munkássága Gyulán, a Pándy Kálmán Kórházban teljesedett ki, amely közegben jelentős szakmai tapasztalatokat szerzett. A neurológiai és pszichiátriai gyakorlatára alapozva találta meg szakmai érdeklődésének célját, a szenvedélybetegek ellátását. Az erre szolgáló teljes kompetenciát 2014-ben megszerzett addiktológiai szakorvosi képzettségével tette komplexé.
2012-ben az Addiktológiai Rehabilitációs osztály vezetésére kapott megbízást, amely megbízatásának azóta is kiválóan eleget tesz. A szenvedélybetegek kezelésének kulcsa a beteg személyiségéhez és az addikcióhoz kapcsolódó egyéni megközelítés. Dr. Felföldi Margit szakmai ismeretei és kiváló emberi tulajdonságai alapján a betegeit mindig emberként kezeli. Segítő és támogató tevékenységére, túlzás nélkül, napi 24 órában számíthatnak betegei. Szakmai felkészültsége és emberi kvalitása alapján a terápiás tervei a függőség típusához, súlyosságához és a beteg személyiségéhez igazítva készülnek el, amelyben empátiája és betegcentrikus magatartása mindig jelen van. Munkájában kiemelt feladatnak tekinti a prevenciót, a betegek visszaesésének megelőzését és a hozzátartozók támogatását is.
A gyógyítás mellett több éven át oktatott a diplomás ápolók képzésében. Előadásaival társadalmi szemléletformálásként a függőségekkel kapcsolatos előítéletek csökkentését is középpontba helyezte. Az általa irányított szakmai munkacsoport számos eredményt ért el, ezek között kiemelendő az ún. félutas ház program, amely a rehabilitáció utáni társadalomba való visszatérést segíti. 1998 óta az Igazságügyi Szakértői Kamara tagja. Több mint négy évtizedes munkásságának elismerése a dr. Libor János díj.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
A szakdolgozók közül Krammerné Barabás Enikő és Tövishátiné Hanusz Magdolna vett át Dr. Libor János díjat
Krammerné Barabás Enikő 2001-ben, a gyulai Semmelweis Egészségügyi Szakképző Iskola ápolói szakán fejezte be tanulmányait, és ősztől már az intézmány II. Sz. Belgyógyászati Osztályának (mai nevén Kardiológia Osztály) dolgozója lett. Odaadó munkája elismeréseként az akkori vezetés 2020. novemberétől megbízott főnővérré, majd 2021. januárjától főnővérré nevezte ki. Szakmai ismeretei kiemelkedőek, a betegekkel, hozzátartozókkal empatikus, türelmes.
2023-ban a Gál Ferenc Egyetemen, főiskolai szintű ápoló végzettségét igazoló oklevelét vehette át. Példamutató vezető, aki nem csak szakmailag követel, hanem figyel a munkatársaira is. Több éve tagja SZÍVSN Országos Betegegyesület koordinátori csapatának. 2023. évben négy alkalommal, 2024. évben szintén négy alkalommal, 2025. év első negyedévében egy alkalommal végzett csapatával kardiovaszkuláris szűrést Gyulán. A kilenc szűrés alkalmával összesen közel ötszáz fő jelent meg. A szűréseken a rizikófaktorok mérése mellett EKG is készült, a szűrés minden esetben orvosi konzultációval zárult. A szűrésekhez kapcsolódó szervezési, irányítási feladatokon kívül az egyéb adminisztratív feladatokat is ellátja. A szűrésen megjelentekkel tartja a kapcsolatot, online előadásokra invitálja az érdeklődőket prevenció és betegoktatás témában.
A szakdolgozók közül szintén Dr. Libor János díjat kapott Tövishátiné Hanusz Magdolna, a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai Gyermekosztályának pulmonológiai és allergológiai szakasszisztense, aki 1987-ben általános ápoló és általános asszisztensi végzettséggel kezdte meg háromműszakos munkáját a gyulai kórház gyermekosztályának gyermek- és ifjúsági részlegén. A következő évben gyermekápolói oklevelet szerzett.
Több éven át szakoktatói feladatokat látott el, melyet a lelkiismeretes és pályaorinetált hozzáállása, valamint jó kommunikácós készsége alapozott meg. 1999-től a gyermekosztály pulmonológiai szakrendelőjében dolgozik. 2000-ben egészségügyi szakasszisztens – pulmonológus-allergológus szakasszisztensi végzettséget szerzett.
A szakoktatói feladatainak készségét tovább kamatoztatja nap, mint nap: évente 500–1000 gyermeket és szülőt tanít meg lelkesen és nagy hatékonysággal inhalátorok, inhalációs segédeszközök helyes alkalmazására a szakrendelő egyéb más szakasszisztensi teendői mellett.
Szakmai konferenciák rendszeres látogatója. 2002-ben a Gyermekápolói konferencián tartott előadásának címe: Krónikus alsó- és felső légúti megbetegedésben szenvedő gyermekek gondozása. Orvosi tudományos munkák végzésében mindenkor lehetett helytálló feladatvállalására számítani. 2014-ben Gyulán, egészségügyi szervező, egészségturizmus-szervező szakon kiváló minősítéssel diplomát szerzett. Az Egészséges Városok Alapítvány szervezésén belül allergiológiai vizsgálatok kivitelezésében közreműködött. Munkavégzésével, együttműködésével a kollektíva meghatározó egyénisége, a pulmonológus szakorvos jobb keze és a gyógyító munka lelkes, gyermekközpontú segítője.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
Kórházért kitüntetésben részesült Bálintné Dr. Felber Magdolna, Árgyelán Mónika és Balatoni Szilvia Anett
Bálintné Dr. Felber Magdolna neurológus, pszichiáter szakorvos, kórházi főorvos 1983-ban végzett a SZOTE Általános Orvosi Karán, majd munkába állt a gyulai kórház II. sz. Neuro- Pszichiátriai Osztályán. 1990-ben neurológiából, majd 1994-ben pszichiátriából szakvizsgázott. 1997-től 2017 februárjáig dolgozott a Dr. Réthy Pál Kórház I. sz. Pszichiátriai Gondozójában főorvosként, 2017-től pedig a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának pszichiátriai gondozójában dolgozik.
Családterápiás és Pszichodráma képesítést szerzett, rendszeresen részt vesz szakmai tovább képzéseken, valamint az országos pszichiátriai gondozói munkacsoport aktív tagja. 1999-től Igazságügyi Pszichiáter szakértőként tevékenykedik, megbecsült tagja a szakértői kamarának. Szakértelmét a bíróságok, gyámhivatalok, hatóságok elismerik, nagyra becsülik. 2009 óta a Magyar Orvosi Kamara megyei küldöttjeként képviseli a kollégákat. A Békéscsabán eltöltött évek alatt, meg most jelenleg kórházunkban is az Etikai Bizottság tagjaként aktívan részt vesz a kórház életében. Munkáját elhivatottsággal, a betegek humánus ellátását szem előtt tartva, kollégái megbecsülését élvezve, szabályszerűen végzi.
Árgyelán Mónika vezető asszisztens munkáját 2001-ben, a Pándy Kálmán Kórház Pszichiátriai Osztályának „B” részlegén kezdte, mint ápoló. 2008-2015 között a részleg főnővér helyettesi teendőit látta el. évben elnyerte az „Év szakdolgozója” kitüntető címet. GYES-ről történő visszatérése után 2017. májusától a Rendelőintézet Fregoli munkacsoportjába került asszisztensként.
2020 májusától a Rendelőintézet vezető asszisztensének helyettese lett, 2021-ben, a COVID járvány idején a rendelőintézeti oltópontok kialakításában és az oltások beadásában működött közre. 2022 év végén a rendelőintézet felújítási munkálatait megelőzően, majd a visszaköltözés megszervezésében egyaránt aktívan vett részt. 2023 decemberétől a Rendelőintézet vezető asszisztensi feladatainak ellátására kapott megbízást, 2024 márciusától pedig nélkülözhetetlen szerepet vállal a Járóbeteg Irányítási Rendszer Pándy Tagkórházban történő bevezetésében.
A mai napig nagy lelkesedéssel szervezi és irányítja a Rendelőintézetben, Műtéti tömbben, Semmelweis Tömbben, Sugárterápiás Részlegen található Betegfelvételi Iroda munkáját. Mónikára a lelkiismeretesség, a szakma szabályai szerinti, pontos, precíz munkavégzés a jellemző. Vezetői feladatai mellett napi szinten bekapcsolódik a szakrendelésen folyó asszisztensi munkába, nem idegen tőle a Betegfelvételi Iroda munkájában való részvétel sem. Személyisége, jó kommunikációs készsége, empátiás képessége segíti a rendelőintézetben ellátásra váró betegek esetleges panaszainak kezelését, azok kialakulásának megelőzését. Tudományos rendezvényeinken rendszeresen részt vesz, melyre munkatársait is ösztönzi. Munkája elismeréseként Kórházért kitüntető címben részesül.
Balatoni Szilvia Anett központi raktárvezető középiskolai tanulmányait a sarkadi Ady Endre Gimnáziumban végezte, majd távgépíró kezelő tanfolyamot végzett. Pályakezdőként töltőállomás kezelőként helyezkedett el, közben vállalkozás ügyintéző és társadalombiztosítási, bérügyi szakelőadói szakképesítéseket szerzett. 2010. november 15. óta dolgozik az intézményben, kezdetben anyaggazdálkodóként, majd az integráció utáni változások következtében a raktárba került, mint megbízott raktárvezető.
Munkavégzése során minden esetben alkalmazkodik a mindenkori elvárásokhoz és - a lehetőségekhez képest - a szabályok betartása mellett a zavartalan betegellátást veszi figyelembe. Az elmúlt években bebizonyította, hogy a gazdasági osztály egyik meghatározó dolgozója, mert a Covid-időszak és a védőnői szolgálat anyagellátását a kezdeti nehézségek ellenére a segítségével zavartalanul tudta biztosítani a kórház.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
Főigazgatói dicséretek, Kossuth Zsuzsanna ezüst kitűzők és oklevelek, kinevezések
A Semmelweis napi ünnepségen főigazgatói dicséretet kaptak a következők: dr. Kinda Tamás rezidens, a szeghalmi krónikus belgyógyászat kollektívája, Adamcsik Erzsébet ápoló, Cséffáné Fejes Julianna ápoló,Gálné Uhrin Szilvia gyermek intenzív szakasszisztens, Györkei Katalin ápoló, Hőh Mariann ápoló, Kis-Pál Istvánné szakasszisztens, Komróczkiné Téren Katalin szakápoló, Lácz Lajosné ápoló, Restye Erika Ágnes aneszteziológiai szakasszisztens.
A Magyar Ápolási Egyesület elismeréseként, szakmai munkájának jutalmául Kossuth Zsuzsanna ezüst kitűzőt és elismerő oklevelet vehetett át Balog Zsuzsanna egyetemi okleveves ápoló és Schneider László Tamásné Irénke ápoló.
Főorvosi kinevezést kapott dr. Fülöp Ferenc radiológus szakorvos, kórházi adjunktus; Geller Csaba sebész szakorvos, kórházi adjunktus; dr. Martyin György sebész szakorvos.
Adjunktusi kinevezést vehetett át Blaskovits Anita aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos; dr. Kun Tünde Tímea tüdőgyógyász, belgyógyász szakorvos; dr. Horváth Roland sebész szakorvos; dr. Kovács László oxyológia-sürgősségi orvostan szakorvos.
Véradókat köszöntöttek
Az egészségügyi dolgozók ünnepéhez a kórházban szorosan hozzátartozik azon munkatársak köszöntése, akik rendszeres véradók. Az intézmény az erkölcsi elismerés mellett anyagi juttatásban is részesíti a jubileumi véradókat, akik a következők:
|
Név |
Véradás száma |
Munkahely |
|
Kiss Tamásné |
10 |
HPTO |
|
Ötvösné Szabó Irén |
10 |
Vérellátó |
|
Erdei Lídia |
10 |
Szociális Iroda |
|
dr. Pocsay Réka |
10 |
Fertőző |
|
Virág Máté |
10 |
Gyermekosztály |
|
Marosán Zoltán |
10 |
Közp. műtő |
|
Veres Imre |
10 |
Koordinációs oszt. |
|
Borzsákné Kordás Anita |
10 |
Koordinációs oszt. |
|
|
|
|
|
Görgényi Mária |
15 |
Vérellátó |
|
Szalai Ilona |
15 |
Dietetika |
|
Szabó Tünde Csilla |
15 |
Szociális Iroda |
|
Ruzsáné Bíró Mariann |
15 |
Közp.Gyógytornász |
|
Czégény Csaba |
15 |
Közp. műtő |
|
|
|
|
|
Ottlakán Péter |
20 |
Trauma |
|
Földesi Zoltán |
20 |
Intenzív |
|
Varga Károly |
20 |
Műszerész |
|
|
|
|
|
dr. Zelenyánszki Márk |
30 |
Nőgyógyászat |
|
Turcsán Krisztina Ágnes |
30 |
Közp.Gyógytornász |
|
|
|
|
|
Szatmáriné Schall Anikó |
40 |
Fregoli-Rendelőint. |
|
|
|
|
|
Köröminé Janis Veronika |
50 |
Trauma |
|
|
|
|
|
Lovász Jánosné |
70 |
Gyermekosztály |
|
|
|
|
|
Czinczér Zsolt Attila |
80 |
Számítástechnika |