Az anyák megmentőjére emlékeztek Gyulán

2019. június 28. 18:17 | Vágvölgyi Nóra

Semmelweis-napi ünnepséget tartottak június 27-én a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházában, ahol elismeréseket is átadtak. A Dr. Libor János-díjat Fodor Zsuzsanna, Liechtenstein-Zábrák József és Adamcsákné Plentri Edit vehette át, a kórház gyermek- és szülészet-nőgyógyászati osztályának kollektívája pedig Családbarát Osztály elismerő címet kapott.

 

 

A megemlékezésen dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa a kórházban már megvalósult és tervbe vett fejlesztésekről, illetve az új gyermekrészleg átadásáról is beszámolt.

Semmelweis Ignác szakmai életpályáját dr. Papp Zoltán orvosprofesszor, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója, a Semmelweis Egyetem általános rektorhelyettese és a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke ismertette. A szaktekintély beszélt többek között a magyar felfedező életéről, küzdelmeiről és halálának szomorú körülményeiről.

Ezután átadták a szakmai elismeréseket az egészségügyi dolgozóknak. Idén a dr. Libor János-díjat elsőként dr. Fodor Zsuzsanna Katalin vette át, aki 1975 óta dolgozik a Pándy kórházban. Jelenleg a Békés Megyei Központi Kórház foglalkozás-egészségügyi szakszolgálatának főorvosa.

– Negyvennégy éve dolgozom, sok helyen megfordultam, orvosként sok ember sorsát egyengettem. Mindig előttem volt a hippokratészi eskü, mely szerint minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét – fogalmazott a kitüntetett.

Liechtenstein-Zábrák József 1995 óta a Pándy kórház Patológiai Osztályának osztályvezető főorvosa, 2000-től a gyulai egészségügyi főiskola címzetes docense. 2002-ben megkapta Békés Megye Képviselő-testülete elnökének dicséretét, 2010-ben a Pándy-emlékérmet, 2013-ban az Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetését.

Szintén dr. Libor János-díjjal ismerték el munkáját Adamcsákné Plentri Editet, aki 1994 óta a kora-újszülött részleg részlegvezető főnővéreként dolgozik.

A Kórházért kitüntetésben ezúttal Szilágyi Imréné főnővér részesült, aki munkáját 1980-ban a Megyei Utókezelő Kórházban kezdte, Szeghalmon.

A Pándy tagkórház gyermek- és szülészet-nőgyógyászati osztályának kollektívája Családbarát Osztály elismerő címet érdemelte ki.

További programok »

FEL