Ködmön Zsolt intézményvezető az ünnepségen kifejtette, az alapellátásnak egyszerre kell gyógyítania, gondoznia, megelőznie, tájékoztatnia és sokszor példát mutatnia. „Ez csak akkor lehet sikeres, ha nem egymás mellett, hanem egymásra figyelve dolgozunk” – húzta alá.
Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében felidézte: a Dr. Libor János-díj névadója, a gyulai kórház 3-as számú belgyógyászati osztályának megszervezője már pályája kezdetén is aktívan részt vett a tudományos munkában, előadásokat tartott, cikkeket írt. Megteremtette Gyulán a gasztroenterológiai betegek ellátását, megszervezte a sürgősségi endoszkópiát, és munkássága nagy eredménye volt az is, hogy a vármegye másik két kórházában is sikerült kialakítani a gasztroenterológiai profilt. Osztálya orvosai, nővérei, az az ott folyó magas színvonalú munka révén, az idők során országos hírnévre tettek szert, számos hazai és külföldi tudományos ülésen, kongresszuson bizonyították felkészültségüket, öregbítették a gyulai kórház hírnevét – hangzott el.
A polgármester megköszönte az alapellátásban dolgozók munkáját, külön megemlítve, hogy a hőségriadó idején is helytállnak és segítenek, majd a Dr. Libor János-díjakat a városvezető és az intézményvezető adták át Soós Ildikónak, Dombvári Kingának és Szegedtné Tóth Évának.
Soós Ildikó óvodás kora óta orvos szeretett volna lenni. Általános orvosi diplomáját 1997-ben szerezte meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen, szakmai pályáját a békéscsabai Réthy Pál Kórház gasztroenterológiai osztályán kezdte meg, ahol 1997 és 2012 között dolgozott adjunktusként. Kórházi évei alatt jelentős belgyógyászati és gasztroenterológiai tapasztalatot szerzett. 2002-ben belgyógyászatból, 2007-ben gasztroenterológiából tett szakvizsgát, majd 2014-ben háziorvostanból is szakképesítést szerzett. 2012-ben a kórházi munkát követően a gyulai alapellátásban folytatta pályáját háziorvosként. Évente több továbbképzésen és kongresszuson vesz részt, tudását folyamatosan frissen tartja, emellett több prevenciós programban is részt vesz. A kitüntetéssel példaértékű empátiával és felelősségtudattal, betegközpontú szemlélettel, magas szakmai színvonalon végzett több mint egy évtizedes munkáját ismerték el.
Dombvári Kinga az Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Karán szerzett okleveles védőnői végzettséget 1987-ben. Már főiskolás évei alatt tapasztalatot szerzett az egészségügyi munka felelősségéről a szegedi újszülöttosztályon végzett munkája során. Szakmai pályáját 1987 augusztusában kezdte meg Gyulán területi védőnőként. Emellett segédkezett a „lánykanőgyógyászati” ellátásban, és részt vett Czeizel Endre professzor komplex, minőségi családtervezési programjában is. Két gyermeke születése után iskolavédőnőként tért vissza a munkába, 1994-től pályájának meghatározó részét az iskolai közösségekben töltötte. Jelenleg az 1. számú iskolavédőnői körzetet látja el, amelyhez a Gyulai Implom József Általános Iskola, valamint a Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tartozik. 2021 májusától helyettesítőként részt vesz a 3. számú iskolavédőnői körzet feladatainak ellátásában is, így a Pánczél Imre EGYMI tanulóinak ellátásában is közreműködik. Részt vett a gyulai és a kistérségi egészségnevelésben, a nevelőotthonban élő fiatalok egészségnevelésében, együtt dolgozott az Egészségfejlesztési Irodával és a Gyulai Ifjúsági Központtal, valamint közreműködött egy prevenciós kiadvány elkészítésében is. Éveken át segítette a védőnőhallgatók gyakorlati képzését, helyettesíti a kieső fiatalabb vagy idősebb kollégákat, és tapasztalatával segíti a felmerülő problémák megoldását. Önkéntesként tevékenykedett a gyulai húsipari hagyományokhoz kapcsolódó közösségi színtereken, és jelenleg is aktív közösségi munkát végez. Az iskolavédőnő a gyermekek testi-lelki fejlődésének és biztonságának védelméért, a családok és az iskolai közösségek érdekében kiemelkedő felelősségtudattal végzett munkájáért részesült elismerésben – áll a méltatásban.
Szegedtné Tóth Éva 1995-ben Aradon szerzett fogtechnikus végzettséget. Gyulai szakmai útja 2000-ben kezdődött, amikor Iványi Katalin mellett kezdett el dolgozni. 2004-ben Szegeden fogászati asszisztensi végzettséget szerzett, majd 2006-tól Csepreghy Tímea munkatársa lett. Közel két évtizede ugyanabban a rendelőben, ugyanazon praxis betegeinek szolgálatában végzi a munkáját. Szakmai pályáját a folyamatos fejlődés jellemzi, mindvégig igyekezett lépést tartani a változásokkal. Szakmai nyitottságát és fejlődőképességét jelzi az is, hogy 2022-ben dentálhigiénikus képesítést szerzett, amivel tovább bővítette tudását a megelőzés, a szájhigiénés tanácsadás, valamint a betegedukáció területén. A fogtechnikai előképzettség, az asszisztensi gyakorlat, a dentálhigiénés szemlélet, a hosszú praxisbeli tapasztalat és az emberséges betegkapcsolat együtt jelenik meg nála; nemcsak végrehajtója a rendelői feladatoknak, hanem aktív, figyelmes és felelős segítője a fogorvosi munkának. A szakembernek több évtizedes, példaértékű lelkiismeretességgel és betegközpontúsággal, szakmailag magas színvonalon végzett munkájáért ítélték oda a díjat.
Forrás: Gyulai Hírlap