Semmelweis-napi ünnepség a gyulai kórházban - Elismeréseket is átadtak

16:21 | Gulyás Gergő

A Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai Pándy Kálmán Tagkórháza az Árvay teremben tartotta Semmelweis napi ünnepségét, ahol díjakkal ismerték el a kiemelkedően teljesítők munkáját.

Dr. Becsei László főigazgató főorvos az ünnepségen kiemelte, a jeles napon nemcsak Semmelweis Ignác munkásságáról emlékezünk meg, hanem az egészség ügy bármelyik szegmensében dolgozók munkáját is megünnepeljük.

- Az egészségügyi munka sokszor embert próbáló, fárasztó és olykor hálátlan is, mégis egy olyan hivatás, küldetés, amelyhez az ész, a tudás és a szakértelem mellett szívre, emberségre és hitre is szükség van - fűzte hozzá a főigazgató főorvos.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

A köszöntések után adták át a díjakat. Gyula város önkormányzata a városban működő egészségügyi intézmények munkatársai áldozatos munkájának elismerésére díjat alapított. A díjat a kórház egykori orvos munkatársa, a gasztroenterológiai osztály első osztályvezetőjéről dr. Libor Jánosról nevezték el, emberi és szakmai értékeinek elismeréséül. A kórházi munkatársak közül minden évben 1 orvos és 2 szakdolgozó részesülhet a dr. Libor János díjban.

 

Dr. Libor János díjat kapott dr. Szalai László

Dr. Szalai László általános orvosi diplomájának megszerzését követően a gyulai kórház III. sz. Belgyógyászati Osztályán helyezkedett el 1990-ben. Első szakvizsgáját 1995-ben belgyógyászatból szerezte, majd ezt követően érdeklődésének megfelelően 1999-ben gasztroenterológiából szakvizsgát tett. 2003-ban adjunktusi, 2010-ben főorvosi kinevezést kapott.

Aktív tagja a III. sz. Belgyógyászati Osztályon működő gasztroenterológiai munkacsoportnak, egykori vezetője és mentora dr. Libor János volt.

Pályafutása során dr. Libor Jánossal a kezdetektől dolgozott együtt az emésztőszervi betegségek diagnosztikája és kezelése területén. A magas színvonalú munkájukkal betegek ezreinek nyújtottak segítséget. Szakmai felkészültsége, naprakész tudása és a korszerű gyógyító eljárások iránti elkötelezettsége példaértékű. Kollégái olyan orvosként ismerik, aki szakmai tapasztalatát készséggel osztja meg másokkal, támogatja a fiatal generációk fejlődését. Betegei számára nem csupán kiváló szakorvos, hanem figyelmet, empatikus és bizalmat ébresztő gyógyító, aki minden esetben a beteg ember egészét tartja szem előtt.

Munkáját nem csupán precizitás és felelősségteljes döntéshozatal jellemzi, a betegeihez forduló empatikus, türelmes megértő személye példaként szolgál. Munkássága során hű maradt az orvosi hivatás legnemesebb értékeihez, a szakmai kiválósághoz, a szolgálat iránti elkötelezettséghez.

Dr. Szalai László munkássága, szakmai elhivatottsága, embersége és példamutató hivatástudata alapján méltó egykori osztályvezetője, szakmai mentora tiszteletére alapított dr. Libor János díjra.

 

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

Dr. Libor János díjat vehetett át Gerebenics-Szín Rózsa és Vizi Ildikó

Gerebenics-Szín Rózsa 1989-ben általános ápoló és általános asszisztensi képesítést szerzett, melyet követően a Pándy Kálmán Kórház Bőrgyógyászati Osztályán állt munkába általános ápolóként. 1990-ben letette a felnőtt szakápolói minősítő vizsgáját. 1994 évtől osztályos oktatói feladatokat, majd 1996. évtől ápolói osztályvezetői feladatokat látott el.

2001-2011-ig a Krónikus Belgyógyászati Osztályon osztályvezető főnővéri, szakoktatói feladatokat végzett. 2000-ben diplomás ápolói végzettséget, majd egészségfejlesztő mentálhigiénikus diplomát szerzett. 2011-től intézményi egészségfejlesztő mentálhigiénikusként dolgozik.

Munkája kapcsán a testi egészség mellett kiemelten fontosnak tartotta a betegségek miatt nehéz élethelyzetbe kerülő emberek számára a kiegyensúlyozott, harmonikus lelki egészséget, mely elősegíti gyógyulásukat.

A burnout team vezetőjeként a dolgozók mentális egészségének előmozdítását célzó preventív programok lebonyolítását kiemelt feladatként kezeli. Intézményi egészségnapok, rekreációs céllal rendszeres csoportos kirándulások, programok szervezését végzi. Civil szervezetek munkáját segíti életmód előadások tartásával. Lelki egészség témában helyi és országos konferenciákon is hangzottak el előadásai.

Egészségedre Egyesület elnökeként figyelmet fordít az egészségügyben dolgozó tagság testi és lelki egészség megőrzésének segítésére, közösségfejlesztő programok szervezésével és megvalósításával. Többek között az Egyesület támogatásával került kialakításra a nővérszállón egy fitneszterem. Rózsa a közösségek motorjaként sokat dolgozik az egyesület alapcéljáért, a rekreációs programok szervezéséért.

Mindig vidám, pozitív személyisége, kollegialitása példaértékű. Az intézményben nyújtott több évtizedes szakmai és közösségépítő tevékenységének elismeréseként dr. Libor János díjban részesült.

 

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

A szakdolgozók közül szintén dr. Libor János díjat kapott Vizi Ildikó, aki 1985-ben érettségizett az Erkel Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában, ahol általános ápoló és asszisztens végzettséget szerzett. 1985 augusztus elsejétől a Pándy Kálmán Kórház Neurológiai osztályának munkatársa volt. 1986-ban felnőtt szakápolói, 1988-ban EEG asszisztensi végzett szerzett. 1994-ben egészségügyi szakoktató diplomát szerzett. Kiemelkedő szakmai munkáját az ápolás iránti példamutató tevékenységét és szakmaiságát elismerve 1994–ben a Neurológiai Osztály osztályvezető főnővéri feladatainak ellátására kapott megbízást. 2001-ig dolgozott főnővéri munkakörben. Figyelme ezt követően a minőségügy irányába fordult és 2004-ben diplomát szerzett Egészségügyi minőségbiztosítás és minőségfejlesztési szakon.

2016-ban a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház, illetve a Pándy Kálmán Kórház integrációját követően az összevont Minőségirányítási osztályok vezetésére kérte fel dr. Becsei László főigazgató főorvos. Az elmúlt 10 évben munkáját magas szakmai minőség és alaposság jellemezte. A minőségirányítási feladatkörében nagyon sok gyakorlati segítséget nyújtott a klinikumra vonatkozó szabályzatok, eljárásrendek elkészítésében.

Minőségbiztosítási szakemberként felépített egy magas szakmai elvárást is kielégítő, mind a mai napig helytálló minőségügyi rendszert, melynek eredményeképp rendszeresen sikeres tanúsításokat tudhat magáénak az intézmény.

Munkásságát több évtizedes szakmai elhivatottság, kiemelkedő felkészültség, következetesség és példamutató emberi hozzáállás jellemzi. Tevékenységével nemcsak a kórház minőségirányítási rendszerének fejlődéséhez járult hozzá meghatározó módon, hanem kollégái számára is biztos szakmai és emberi támaszt jelentett.

Pályafutása során végzett lelkiismeretes, magas színvonalú munkája, az egészségügy iránti rendíthetetlen elkötelezettsége, valamint a betegellátás biztonságát szolgáló tevékenysége alapján Vizi Ildikó méltán érdemelte ki a Dr. Libor János-díjat, amely egyben elismerése annak az elkötelezett és magas színvonalú szolgálatnak, amelyet egész pályafutása során közössége javára végzett.

 

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

Kórházért kitüntetést kapott dr. Paulik Tibor és Hermanné Száraz Magdolna

Dr. Paulik Tibor osztályvezető-helyettes több mint négy évtizede, 1981. szeptember 20-a óta megszakítás nélkül dolgozik Gyulán a Békés megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán.

Hivatástudatát és szakma iránti elkötelezettségét már pályakezdése előtt is bizonyította, hiszen szigorló évében egy teljes éven keresztül önkéntesen, anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgozott a jövőbeni munkahelyén.

Ez a fajta alázat és munkaszeretet napjainkban szinte példa nélküli. Munkabírása és munkafegyelme mind a mai napig kiemelkedő. Az osztályon visszatérően hónapról hónapra ő teljesíti a legmagasabb számú ügyeletet. Kollegialitása, segítőkészsége példaértékű: bármikor behívható, szükség esetén bármely szakorvosi feladat ellátásában, bármelyik kolléga helyettesítésében készséggel és alázattal helyt áll.

Minden munkanap hajnalban, gyakran 5 és 6 óra között megérkezik az osztályra és teljes munkaideje alatt aktívan részt vesz a betegellátásban. Személyére a folyamatos jelenlét, a megbízhatóság, a rendkívüli munkabírás és a betegek iránti elkötelezettség jellemző. Több évtizedes szakmai munkáját mindig csendes szerénységgel, kiemelkedő szakmai színvonalon végezte. Mindezek alapján dr. Párducz László osztályvezető főorvos terjesztette fel munkatársát elismerésre.

 

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

Hermanné Száraz Magdolna 1983. augusztus 15. óta a kórház munkatársa. Szakmai pályafutását az általános sebészeti osztályon kezdte ápolóként. Hivatástudata, szakmai igényessége és példamutató munkavégzése révén folyamatosan fejlődött, majd műtős szakasszisztensként, később vezetői beosztásokban is meghatározó szerepet vállalt a műtéti ellátás magas színvonalának biztosításában. Jelenleg a központi műtő vezető műtős szakasszisztenseként végzi felelősségteljes munkáját.

Szakmai felkészültségét folyamatos továbbképzésekkel erősítette. Általános ápolói és asszisztensi, valamint felnőtt szakápolói végzettsége mellett műtős szakasszisztensi képesítést szerzett, majd egészségügyi szakoktatói diplomát is szerzett. Tudását nemcsak napi munkájában kamatoztatja, hanem hosszú évek óta aktívan részt vesz az utánpótlás-nevelésben és az egészségügyi szakdolgozók oktatásában is.

Szakmai érdeklődését és elkötelezettségét bizonyítja tudományos munkássága is. Előadóként vett részt országos és helyi szakmai rendezvényeken, többek között az Egészségügyi Szakdolgozók Országos Kongresszusán, ahol a minimálisan invazív sebészeti beavatkozások témájában adott elő.

Több évtizedes kiemelkedő szakmai munkája, vezetői és oktatói tevékenysége, valamint példamutató emberi hozzáállása alapján a központi műtő vezetője dr. Bartóki Attila terjesztette fel kitüntetésre munkatársát.

 

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

Kórházi elismeréseket, kinevezéseket érdemeltek ki

Főigazgatói dicséretet kaptak a következők: dr. Kolozsvári Edina, Dragán Zsuzsanna, Bujdosó Imréné, Hanyecz Antal, Mészáros Bettina, Nagy Attila Imréné, Pál Ilona, Szatmáriné Schall Anikó, Valánszkiné Baranya Renáta, Varró Beáta és Kántor Zoltán. 

Szakmai munkájáért Kossuth Zsuzsanna ezüst kitűzőt és elismerő oklevelet kapott Karsai Emese szakápoló.

Főorvosi kinevezést vehetett át dr. Crai Stefan Adrian belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos, kórházi adjunktus, dr. Deák Botond sebész, érsebész szakorvos, kórházi adjunktus, dr. Rózsavölgyi Katalin pszichiáter, rehabilitációs szakorvos, kórházi adjunktus, dr. Rus Paul Ovidiu sugárterápiás, klinikai onkológus, háziorvostan szakorvos, adjunktus, dr. Ruzsa János kardiológus, angiológus szakorvos, kórházi adjunktus, dr. Tamasi Albert csecsemő-gyermekgyógyász, gyermekneurológus szakorvos, kórházi adjunktus.

Adjunktusi kinevezést kapott: dr. Fehér Szilárd ortopéd-traumatológus szakorvos, dr. Gal Gabriela transzfúziológus szakorvos, dr. Kovács Nóra Anna csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus szakorvos, dr. Laurentzi Rita radiológus szakorvos, dr. Marosán Endre urológus szakorvos, dr. Netye Zoltán belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos, dr. Tatay Dóra szemész szakorvos, dr. Viczei Alexandra idegsebész szakorvos, dr. Zsóri Gábor PhD belgyógyász, diabetológus szakorvos.

 

Köszöntötték a tagkórház rendszeres véradóit  

Az egészségügyi dolgozók ünnepéhez a kórházban szorosan hozzátartozik azon munkatársak köszöntése, akik rendszeres véradók. Az intézmény az erkölcsi elismerés mellett anyagi juttatásban is részesíti a jubileumi véradókat, akik a következők: 

 

Név

Véradás száma

Munkahely

Dr. Havasné Dr. Kasza Tünde

10

Gyógyszertár

Karkus Angéla

10

Neurológia-Stroke o

Molnár Pál

10

Neurológia-Stroke o

 

 

 

Moldován Angéla

15

Dietetikai szolgálat

Schriffertné Petneházi Márta

15

Gyógyszertár

Szászné Kiss Andrea

15

vérellátó

 

 

 

Czégény Csaba

20

Kp. műtő

Dr. Fekete Klára

20

Pszichiátria o

Görgényi Mária

20

Vérellátó

Németh Anett

20

Vérellátó

Szabó Ildikó

20

Pénzügy-számviteli o

dr. Szép László

20

Gyógyszertár

 

 

 

Cellár Andrea

30

Intenzív o.

Fehér Veronika

30

Fregoli

Dr. Párduczné Dr. Szőllősi Andrea

30

ápolási igazgató

Nagy Dávid

30

Intenzív

Rostás Tibor

30

minőségirányítás

Szőke Attila

30

Kp. műtő

Takácsné Petres Margit Eszter

30

fregoli

 

 

 

Varjú Józsefné

40

fregoli

 

 

 

Farnas Ferenc

50

Invazív kardiológia

Ruzsáné Szilágyi Judit

50

Gyógyszertár

 

 

 

Nagy Ferenc

90

SBO

 

Galéria

További programok »

FEL