Békés Vármegyéért elismeréseket adtak át az ünnepi vármegyegyűlésen

2025. szeptember 19. 16:17 | Gulyás Gergő

Békés Vármegye Önkormányzata ünnepi megyegyűlést tartott pénteken délután a Jókai színház Vigadó termében. Az idén tizedik alkalommal megrendezett Vármegyenap első napján elismeréseket is átadtak.

A megjelenteket Molnár Sándor, a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntötte, majd nyitotta meg az ünnepi közgyűlést. Kiemelte: feladatunk, hogy elismerjük azokat, akik a vármegyéért sokat tettek, hiszen nap mint nap értünk és a településekért dolgoznak. Ezek a díjak minden évben elég széleskörű tevékenységi kört ölelnek fel.

– Békés vármegyében sok értékes történeti tevékenység van. A kitüntetettek már letettek valamit az asztalra, nemcsak a településük szintjén, hanem az egész vármegye érdekében. Minden évben őket szeretnénk díjazni – tette hozzá az elnök.

Az ünnepi közgyűlés résztvevőit Bódi Beáta, a Békés Vármegyei Kormányhivatal igazgatója is köszöntötte. Kiemelte: a Vármegyenap az együvé tartozás, a hagyományápolás, a közösségépítés ünnepe. Ez a nap egyszerre szól a közösségünkről, a múlt és a jelen értékeiről, valamint a jövőbe vetett hitünkről.

 

Galéria

 

– Ünneplésre gyűltünk össze, hogy kifejezzük megbecsülésünket mindazok iránt, akik munkájukkal, példamutatásukkal és elkötelezettségükkel gazdagítják közösségünket, méltán viselik majd a Polgárokért és Békés vármegyéért kitüntető díjat. A díjak átadása nemcsak formális elismerés, hanem üzenet a jelennek és a jövőnek is – fogalmazott az igazgató.

Az ünnepi program a Békés Vármegyéért elismerések átadásával folytatódott. Díjat vehetett át Antali Zoltán táncpedagógus, Bojczán István, a Békéscsabai Jókai Színház műszaki csoportvezetője, Kiss József, a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint Kocsor Imréné kosárfonó, népi iparművész.

Végül egy olyan kitüntetés talált gazdára, amelyet 2015-ben alapított a testület, ez a Polgárokért elismerés, amit idén Szeverényi Attiláné, Csabaszabadi polgármestere kapott meg.

Az ünnepség a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával, majd Seregi Zoltán igazgató pohárköszöntőjével zárult.

 

További programok »

Kultúra

FEL