Elismeréseket kaptak a Gyulai Egészségügyi Alapellátási Intézmény munkatársai

2023. július 8. 11:23 | behir.hu

Július 7-én az Egészségügyi Alapellátási Intézmény is megrendezte Semmelweis-napi ünnepségét Gyulán, az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában

Elsőként Ködmön Zsolt, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője köszöntötte a megjelentejet. Mint mondta, az elmúlt évben számos változás történt: a háziorvosi körzeteket már az Országos Kórházi Főigazgatóság határozza meg, megvalósult az orvosi béremelés utolsó szakasza, bevezették az új háziorvosi és fogorvosi indikátorrendszert, megszűnt a kötelező orvosi kamarai tagság, az ügyeleti ellátást pedig a mentőszolgálat vette át.

Hozzátette, hogy helyi szinten is történtek változások: a 7-es számú vegyes fogorvosi körzet betegeit októbertől Megyeri Csilla látja el, január 1-től Molnár Katalin vette át a 6-os számú háziorvosi körzetet, július 1-től pedig Mózes Katalin lett az 5-ös házi gyermekorvosi körzet doktora.

Kiemelte: nem szabad hagyni, hogy a változások befolyásoljanak bármit is, a gyógyítás és a gondozás olyan hivatás, amely a külső körülmények helyett a pácienseket, ellátottakat helyezi fókuszba.

– Az ellátás során elért sikerek, kapott köszönő szavak vagy pillantások, felvértezhetnek minket azzal az erővel, amely segít kizárni az olykor ránk törő negatív érzéseket, gondolatokat – fogalmazott Ködmön Zsolt.

„Embernek lenni nem adottság, hanem feladat. Nem születünk embernek, hanem azzal a meghívással születünk, hogy legyen belőlünk ember.” – idézte Jelenics István szerzetest, teológust Görgényi Ernő polgármester. Mint mondta, sokféle utat választhatunk, ha szeretnénk felelni erre a hívásra, amelyek közül az egyik, ha olyan hivatásnak szenteli az ember az életét, amelynek középpontjában az emberség, az emberekkel való törődés áll.

Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

A városvezető felidézte Blanár László életét, akit a nép orvosaként emlegettek és Gyulán szeretetteljes tiszteletnek örvend, az ikonikus gyógyítóról utcát is elneveztek.

Hangsúlyozta: Blanár László nem csupán az egészségügyben dolgozók körében lehet példakép, egész életét az egyszerű emberek szolgálatának szentelte, tette ezt annak ellenére, hogy a magyar történelem egyik legviharosabb időszakában kellett helytállnia.

A polgármester aláhúzta: mindenki tisztában van vele, hogy az egészségügyben dolgozni nem egyszerű küldetés, hiszen aki ezt a pályát választja, az nem egy szakma, hanem egy hivatás mellett kötelezi el magát, amely hatalmas felelősséggel, élethosszig tartó tanulással, sok lemondással és áldozatvállalással jár, de ugyanakkor mindennél többet adhat, teljes életet.

A köszöntők után következett az elismerések átadása. A Dr. Libor János-díjat idén hatodik alkalommal vehették át az arra érdemesek. Az elismerést Kiss Tamásné önkormányzati képviselő javaslatára alapította a gyulai képviselő-testület, a díjat a Gyula városában legalább tíz éve dolgozó, az egészségügy területén magas színvonalú szakmai munkát végző orvosok és szakdolgozók kaphatják meg.

2023-ban Dr. Libor János-díjat kapott Csizmadia Zoltán. 1969-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem általános orvosi karán, a kötelező gyakorlatát Orosházán töltötte a sebészeti osztályon. Sebészeti szakvizsgát tett, majd sebész szakorvosként dolgozott, később elvégzett egy aneszteziológiai, egy intenzív terápia, valamint egy kézsebészeti tanfolyamot is, 1998-ben háziorvostan szakvizsgát tett. 1975-ben került Gyulára, ahol először körzeti orvosként, majd háziorvosként dolgozott 47 éven keresztül, 2022. december 31-ig. Mindig aktívan részt vett a rezidens orvosok és egészségügyi szakdolgozók képzésében.

Szintén Dr. Libor János-díjat vehetett át Stein Tamás, aki 1965-ben érettségizett, majd egy évig kisegítő ápolóként dolgozott a gyulai kórház pszichiátriai osztályán. Felvételt nyert a Semmelweis Egyetemre, ahol 1972-ben kapta meg orvosi diplomáját, a katonai szolgálata után Gyulán, a gyermekosztályon állt munkába. 1976-ban gyermekgyógyász szakvizsgát, majd Méhkerékben vállalt munkát, 1982 szeptemberétől pedig Gyulaváriban lett házi gyermekorvos, a praxisát a nyugdíj mellett sem adta fel.

Dr. Libor János-díjat érdemelt ki Krasznai Ibolya. 1993-ban kezdett nővérként dolgozni a gyulai kórházban, ahol hamar felfigyeltek remek kommunikációs és problémamegoldó készségeire, így Csomós Imre belgyógyász kezdte el alkalmazni praxisában. 2003-ban elvégzett egy ápolóképző tanfolyamot, a betegellátásban rendkívül eredményesen vesz részt. Remekül helyt állt az elmúlt évek járványterhes időszakában, a munkáját egy betegség ellenére is a tőle megszokott lelkesedéssel és odaadással végzi már 30 éve.

Gyula Város Önkormányzatának képviselő-testülete Gyula Város Egészségéért kitüntetést adományozott Ivány Katalin fogorvos részére. Szombathelyen született, tanulmányait Budapesten végezte, ahol 1971-ben szerezte meg diplomáját. 1970-ben kötött házasságot Ökrös Istvánnal, aki Gyulán él, így ő is itt kezdte meg a pályafutását Gyarmati István főorvos mellett, a szájsebészeten. 1975-től a parodontológiai szakrendelésen dolgozott, 1985-től prevenciós főorvosként tevékenykedett. 1974-ben fog- és szájsebészetből, 1987-ben gyermekfogászatból tett szakvizsgát. Munkájának elismeréseként 1985-ben egészségügyi miniszteri dicséretben részesült. 1996 és 2006 között körzeti fogorvosként látta el a feladatát, majd magánpraxist üzemeltetett. Hivatalosan 2005-ben vonult nyugdíjba, de egészen 2023. június 30-ig dolgozott.

Az ünnepségen címzetes főorvosi kinevezést vehetett át Papp Albert. 2000-ben kapott általános orvosi diplomát Szegeden, egyetemi évei alatt mentőápolóként dolgozott. A fürdővárost akkor ismerte és szerette meg, amikor itt töltötte gyakorlatát, ezért az orvosgyakornoki ideje helyszínéül is Gyulát választotta, ahol Garay Erzsébet főorvos irányításával ismerkedett meg a háziorvoslással. 2002-ben szerezte meg az ehhez szükséges licenszvizsgát, 2003. január 1. óta az 1-es számú körzet háziorvosa. 2005 óta a Segítő Kezek Idősek Otthona orvosa, 2013 és 2016 között a Szent István Egyetemen, 2017 és 2022 között a Gál Ferenc Egyetemen volt óraadó tanár.

Forrás: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

További programok »

FEL