A kórház főigazgató főorvosa, dr. Bozsár Stefánia Semmelweis egyik idézetével kezdte meg beszédét: Ha egy emberéletet megmenthetek, nem éltem hiába. Hiszen vannak mondatok, melyek az idő múlásával sem kopnak meg és az „Anyák megmentőjének” gondolata is ilyen. Mert minden változik körülöttünk: az idők, a körülmények, a szabályok és változnak a szerepek is. De egy dolog nem változik, az a pillanat, amikor valaki segítséget kér és az a pillanat sem, amikor valaki segítséget nyújt.
– Erről szól a mi hivatásunk. Nem csupán a kórház falairól, a műszerekről, hanem az emberről. A gyermekről, aki az éjszaka közepén érkezik segítségért. Az édesanyáról, aki aggódva vár egy eredményre. És arról az idős emberről, aki abban bízik, hogy még egyszer hazatérhet a családjához. Ők azok, akik miatt minden reggel újrakezdjük. Szeretnénk köszönetet mondani azért a számtalan karácsonyért, hétvégéért, családi ünnepért és hétköznapi programért, amelyről lemondtak azért, hogy mások biztonságban lehessenek. Köszönöm az orvosoknak a tudásukat, szakmai felkészültségüket, azt az elkötelezettséget, amivel ezt a térséget szolgálják – hangsúlyozta.
Orosháza polgármestere, Raffai János is köszöntötte a rendezvény résztvevőit és díjazottjait. Mint mondta, ez a nap azokról az orvosokról, egészségügyben dolgozókról szól, akik tovább viszik Semmelweis Ignác örökségét, mindenkiről aki része a gyógyításnak, a gyógyítás szolgálatának. Ma az egészségügyben dolgozni olyan szaktudást, türelmet, emberséget és rendkívüli kitartást kíván, amely gyakran túlmutat a hivatáson. Sokszor nehéz, feszített körülmények között is helytállnak, amikor kevés a szó és az idő, a beteg embernek pedig nemcsak szakértelemre, hanem bíztatásra, figyelemre és emberi jelenlétre is szüksége van.
A díjazott orvosok, kórházi munkatársak
Önkormányzati alapellátási elismerések
Háziorvos: Dr. Dani Győző – (1. sz. felnőtt körzet)
Házi gyermekorvos: Dr. Csabainé Dr. Kováts Anikó – (3. sz. gyermek körzet)
Fogorvos: Dr. Bozó Szilvia – (7. sz. körzet)
Szakasszisztens: Juhász Jánosné Pajó Mónika – (5. sz. felnőtt körzet).
Védőnő: Korcsik Kornélia
Főigazgatói dicséret:
Dr. Köpe Andrea – belgyógyász főorvos
Dr. Molnár István Phd. – aneszteziológus és intenzív terápiás főorvos
Dr. Nagy Katalin – gyermekgyógyász főorvos
Trupulainé Papp Mónika – titkárnő
Laboratórium szakdolgozói csapata
Főigazgatói elismerés:
Dr. Rekecki Erika – pszichiáter főorvos
Orvosigazgatói dicséret:
Dr. Soltész Róbert – geriáter szakorvos
Dr. Hamidreza Sabouri – radiológus rezidens
Dr. Benyarko Ato Kwamena – belgyógyász rezidens
Ápolási igazgatói dicséret:
Patakiné Márkus Ágnes – APN ápoló
Fodor Edit – orvosírnok
Fekete Adrienn – fertőtlenítő-sterilizáló
Főorvosi kinevezések
Dr. Kanyó Balázs Zoltán – neurológus adjunktus
Dr. Kis Sándor – reumatológus adjunktus
Adjunktusi kinevezések
Dr. Veres Attila Csaba – urológus szakorvos
Dr. Tátrai Ildikó – aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos
Dr. Constantinides Demetris – oxiológus szakorvos
25 éves jogviszony alapján szolgálati elismerésben részesül:
Lehoczki Afrodité – diplomás ápoló
Kaczkó István Flórián – beteghordó
Molnár Anna – konyhai kisegítő
30 éves jogviszony alapján szolgálati elismerésben részesül:
Lesetár Erika – orvosírnok
Dancsó Anikó – segédápoló
Dr. Bacsúrné Brandt Judit – diplomás ápoló
40 éves jogviszony alapján szolgálati elismerésben részesül:
Dr. Környei Zsuzsanna – radiológus főorvos
Madarász Márta Klára – diplomás ápoló
Vízvári Zoltánné – asszisztens
Éliás Andrea – finanszírozási ügyintéző
A Magyar Ápolási Egyesület Békés Vármegyei Szervezete Kossuth Zsuzsanna ezüst kitűzőt adományozott Kozó Klára szülésznő részére.
Forrás: oroscafe.hu