Tízéves mélyponton a nyelvvizsgázók száma

2018. január 10. 07:07 | Papp Ádám Sándor

Tízéves mélyponton volt a nyelvvizsgázók száma 2017-ben. Tavaly összesen 108 ezren jelentkeztek, amely 26 ezerrel kevesebb, mint 2016-ban. Ebben az évben azonban valószínűleg többen jelentkeznek majd nyelvvizsgára, a kormány ugyanis január elsejétől visszatéríti a sikeres nyelvvizsgák árát.

A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium egyik diákja, a 7. Tv stábjának elárulta: még idén megpróbálkozik az emelt szintű nyelvvizsgával, hiszen a továbbtanulásához és a diplomája megszerzéséhez ez is szükséges.

- Év végén megpróbálom a felsőfokú angol nyelvvizsgát, valamint jövőre, amikor végzős leszek, szeretném megpróbálni a középfokú francia nyelvvizsgát is  - fogalmazott a 11. osztályos, Csendes Anna.

2008 óta csökken a nyelvvizsgázók száma Magyarországon – derült ki az Oktatási Hivatal statisztikájából. Tíz évvel ezelőtt még 174 ezren vizsgáztak, azóta évről évre egyre kevesebben. Tavaly összesen 107 ezren próbáltak meg államilag elismert papírt szerezni. A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban már évtizedek óta nagy hangsúlyt fektetnek az idegen nyelv oktatására – fogalmazott az iskola intézményvezetője.

- A Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban a nyelvoktatás hagyományosan magas színvonalú, ezt a diákjaink eredményei és a nyelvvizsgák száma igazolja. A nyelvoktatás terén már korai időszakban emelt óraszámban tanulhatnak a gyerekek, három nyelv közül választhatnak: angol, német és francia – ecsetelte Szilágyi Tibor.

Ebben az iskolában két vizsgaközpont működik. Az egyik idegen nyelvet oktató pedagógus azt mondta: a tavalyi mélypont ellenére 2017-ben is sokan vizsgáztak az intézményben. Hozzátette: 2018-ban a sikeres vizsga ára visszaigényelhető, ezért arra számítanak, hogy még többen jelentkeznek majd hozzájuk.

- Az ingyenesség is motiváció, illetve az, hogy 2020-tól az egyetemi felvételi feltétele lesz a nyelvvizsgára való jelentkezés. A tavalyi évben, mivel a mi iskolánk két vizsgaközpontnak a vizsgahelye, a Dexam és az ECL vizsgának, ezért a tavalyi évben nagyon magas volt a vizsgázók létszáma. Ami még továbbá jó hír nekünk, hogy iskolánkból is nagyon sokan vizsgáztak és ennél csak többet várunk – emelte ki Halasiné Szlovák Diána.

Az angol tanár azt is elmondta, hogy egyre többen választják az emelt szintű érettségit idegen nyelvből, ennek teljesítése után a vizsgázó ugyanis egy középfokú nyelvvizsgát kap.

 

 

 

További programok »

FEL