Megszépül Belvárosi Plébániatemplom

2017. július 11. 09:45 | Szabó Rita

Megkezdték a Páduai Szent Antal Római Katolikus Templom tisztítását Békéscsabán.

A Belvárosi Plébániatemplom Békéscsaba impozáns része, amely jellegzetes neogótikus stílusú katolikus templom. Az épület, a napokban kicsit új formát ölt, és még szebb oldalát mutatja, majd a városiak számára, ugyanis megkezdődtek rajta a tisztogatási munkálatok. A nyár alkalmával elérkezett az alkalom, hogy letakarítsák, illetve a galambdúcoktól letisztogassák a templom épületét. A takarításon túl ügyelnek arra, hogy megakadályozzák azt, hogy a galambok vissza költözzenek, ezzel is ügyelve arra, hogy a templom minél tovább tisztán maradhasson.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL