Táboroznak az egészségügy iránt érdeklődő fiatalok

2019. június 26. 18:13 | Gyemendi Réka

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara bejárós nyári tábort szervezett általános iskolás, felső tagozatos tanulóknak június 24 és 28 között Békéscsabán, a Munkácsy Hotelben. Az 5 napos napközis tábor ideje alatt az egészségügy területéhez kapcsolódó szakmai és szabadidős programokkal várják az érdeklődő diákokat. 

 

 

A táborozók a héten különböző ellátási formákat próbálhatnak ki szimulációs eszközök segítségével; találkozhatnak az egészségügyben dolgozó szakemberekkel; egészséges ételeket készíthetnek, valamint sportolhatnak, vetélkedhetnek, játszhatnak és kirándulhatnak.

– A gyerekeknek egy motivációs levelet kellett írniuk, ez volt a belépő a táborba. Ebben a levélben arra kellett válaszolniuk, hogy miért szeretnének közelebbről megismerkedni az egészségüggyel, valamint arra, mit várnak a tábortól. Sok olyan gyermek van, aki már jártas az egészségügy világában, a csoportban öten-hatan versenyekre is jártak. Ezért igyekeztünk úgy összeállítani a programokat, hogy azok számukra is érdekes legyenek – fogalmazott Mészárosné Szabó Anna, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője.

 

Mű sebeket kellett ellátniuk a táborlakóknak (Kép: Máthé Csongor)

 

– Nagyon örülünk, hogy a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gondolt az egészségügyre, és első alkalommal megszervezte ezt a tábort. Ez nagyon fontos, hiszen az ápolói a hiányszakmák közé tartozik, mi ezt minden nap érzékeljük. Sajnos az utóbbi időben az emberek inkább az egészségügy negatív oldalát láthatták a médiában, ezért ebben a pár napban megpróbáljuk a fiatalok figyelmét felhívni a pozitívumokra is, hogy később minél többen válasszák ezt a hivatást – erről már Mészáros Magdolna, a Békés Megyei Központi Kórház ápolási igazgatója beszélt.

Hétfőn a diákok elsősegélynyújtó tanfolyamon vehettek részt, kedden pedig különböző szakmák mutatkoztak be. A résztvevők például a dietetikusok vagy gyógytornászok munkájával ismerkedhettek meg, továbbá egy mentőápoló is részt vett a programon. A BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma 13. osztályos tanulói is közreműködnek a programokon, akik jelenleg a kórházban töltik gyakorlatukat.

 

Filmvetítés a nyári balesetekről a Skill laborban (Kép: Máthé Csongor)

 

Szerdán a Réthy Pál Tagkórház készülő Skill laborjában egy kisfilmet vetítettek a résztvevőknek a leggyakoribb nyári balesetekről, az ápoló tanulók pedig különböző, imitált sebeket helyeztek el magukon, amit a résztvevőknek szakavatott segítség mellett kellett ellátniuk.

 

A Skill labor szimulációs babái (Kép: Máthé Csongor)

 

Csütörtökön a gyulai tagintézményben folytatódik a tábor, ahol a gyermekosztályon, tanulóbabákon gyakorolják majd a fürdetést vagy éppen a pelenkázást a táborlakók.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL