Semmelweis-napi elismerések a Békés Megyei Központi Kórház munkatársainak

2021. június 30. 16:40 | Papp Ádám Sándor

A Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórháza és Pándy Kálmán Tagkórháza szerdán tartotta Semmelweis-napi ünnepségét, ahol elismeréseket adtak át az intézmény munkatársainak.

A Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának délelőtti ünnepségét követően a Dr. Réthy Pál Tagkórház ceremóniájának a Békéscsabai Városháza adott helyszínt. Ugyan a veszélyhelyzetnek vége van, mindkét helyszínen a megszokottnál szűkebb körben gyűltek össze.

Szarvas Péter polgármester a köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy az önkormányzat igyekszik az egészségügyet támogatni, főleg a mögöttünk álló hónapok ismeretében. Kiemelte: kibővítették az orvosok támogatási rendszerét, egyszeri praxiskezdési támogatást nyújtanak és különböző juttatásokkal segítik a háziorvosokat. Sikeresnek nevezte a Békéscsaba Hazavár Programot, amely révén az elmúlt 5 évben 10 orvostan hallgatóval kötöttek ösztöndíj szerződést és több, mint 20 végzett orvossal kötöttek életkezdési támogatási szerződést. 

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő megköszönte az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját, mint mondta: az elmúlt hónapokban a hivatásuk teljesítése közben olyan kihívások elé kerültek, amelyre semmilyen egyetemi, vagy szakképzés nem készít fel. Arról is beszélt, hogy a magyar kormány 2010 óta kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi elismerését. Hangsúlyozta: 2010-hez képest az egészségügyi bérekre fordított források közel két és félszeresére nőttek, a kormány 2016-ban többlépcsős béremelést indított az ápolóknak, orvosoknak, szakgyógyszerészeknek és mentősöknek, de 2019-től a védőnők is, így 81000 szakdolgozó mellett 4900 védőnőt is megillet a béremelés. Az ápolók körében is jelentős béremelési program van folyamatban, a számok alapján 2022-ben a 2016 előtti bér kétszeresét keresik majd. Hozzátette: a kormány az ápolók, orvostanhallgatók, rezidensek képzését ösztöndíjakkal támogatja, valamint sorra indulnak a korházak, rendelők fejlesztése.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Dr. Becsei László főigazgató főorvos az eseményen bejelentette, hogy a Békés Megyei Központi Kórház összes dolgozóját főigazgatói dícséretben részesíti a koronavírus-járvány alatt tanúsított példamutató és kiemelkedő munkavégzés miatt. Jelképesen átadta azt a 10 nap fizetett pótszabadságot, amelyet a kormány fogadott el és 2023 decemberéig felhasználható. Semmelweis Ignác munkásságával kapcsolatban elmondta, hogy az anyák megmentőjeként ismert orvos hívta fel a figyelmet a kézmosás fontosságára, amely jelenleg is az egyik leghatékonyabb módszer a vírusfertőzések megelőzésében.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu
 
"Békéscsaba Egészségügyéért" kitüntetések

Békéscsaba önkormányzata kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek áldozatkész munkája elismerést kapjon. Ennek érdekében alapította a „Békéscsaba Egészségügyéért”, és a Békéscsabai Hűségdíj kitüntetéseket. Az önkormányzat a kitüntetésekkel a Békéscsaba lakosságáért évtizedeken át kimagasló, példaértékű tevékenységet végző szakembereknek kíván köszönetet mondani.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

2021-ben két kiváló szakembernek ítélték oda a Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetést: Bogár Éva, a Békéscsabai Egészségügyi Alapellátási Intézmény igazgatója, valamint Néveriné Czakó Magdolna a Békés Megyei Központi Kórház klinikai szakpszichológusa.

 

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

„Békéscsabai Hűségdíj” eismerést kaptak 

A Békéscsabai Hűségdíj adományozását a a város közgyűlésének helyi rendelete szabályozza. A hűségdíj az egészségügyi alapellátásban dolgozóknak adható jubileumi évfordulójukhoz kapcsolódóan. A kitüntetéssel nemcsak a szakemberek több évtizedes munkáját, hanem szakmai és emberi hozzáállását is elismeri a közgyűlés.

Pribojszki Ildikó nyugalmazott fogorvosi asszisztens. A 40 év szolgálati ideje alatt több fogorvos mellett is dolgozott, hivatását 2020 augusztusában fejezte be. 40 évet dolgozott Békéscsabán, az egészségügy területén.

 

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Knyihárné Varga Tünde Erzsébet körzeti ápoló, a 3. számú felnőtt háziorvosi körzetben látja el feladatait. 30 éve dolgozik Békéscsabán, az egészségügy területén.

 

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Kerepeczkiné Virág Ágnes körzeti ápoló, a 4. számú felnőtt háziorvosi körzetben látja feladatait körzeti ápoló munkakörben. 30 éve dolgozik Békéscsabán, az egészségügy területén.

 

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu
 
Gyémántdiplomások köszöntése

A Szegedi Tudományegyetem Kitüntetési Szabályzata alapján: "Arany, gyémánt, vas, rubin díszoklevél az Egyetem azon volt hallgatójának adományozható: aki diplomáját 50, 60, 65 vagy 70 éve szerezte, közmegbecsülésre méltó, és szakmai munkájával, egész életútjával az Egyetem hírnevét öregbítette. Békéscsabán idén két szakember vehette át a gyémántdiplomát.

Dr. Zsengellér Lajos 1961-től 6 évig a dr. Borbola József főorvos által vezetett Belgyógyászati Osztályon végezte munkáját, majd 1967-től 2012-ig körzeti, illetve háziorvosként dolgozott. Évtizedekig részt vett az akkor még államilag szervezett üzemorvosi szolgálat munkájában, különböző békéscsabai vállalatoknál és intézményeknél látott el orvosi feladatokat. Dr. Zsengellér Lajos 60 éves orvosi pályafutása elismeréseként vehette át a közelmúltban a gyémántdiplomáját.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Dr. Harcos Éva orvosi diplomáját Szeged 1960-ban szerezte meg. A diploma megszerzését követően pályakezdő orvosként a Közegészségügyi és Járványügyi Állomáson kezdte orvosi tevékenységét. 1962-ben a Békéscsabai Kórház Belgyógyászati Osztályára helyezték, ahol megszerezte kórházi gyakorlatát. Végzett szemész szakorvosként a dr. Pirityi főorvos által vezetett szemészeti osztályon gyógyított 20 éven keresztül. 1978. november 1.-től a Magyar Állami Vasutak kezelésében lévő Békéscsabai MÁV rendelőintézetben helyezkedett el üzemorvosként. Feladata összetett volt, a MÁV és VOLÁN alkalmazottak alkalmassági vizsgálatain túl táppénzes felülvizsgálatot is végzett egészen 1999. április 30-ig, nyugdíjazása napjáig. Dr. Harcos Éva 60 éve végzett orvosként vehette át a közelmúltban a gyémánt jubileumi diplomáját.

 

Réthy Pál Emlékérmet kapott dr. Bodor Anita

A kórház által alapított Réthy Pál Emlékérmet évente egy alkalommal a Semmelweis napi ünnepségen adják át. Az emlékérmet az az orvos vagy gyógyszerész kaphatja, aki hosszabb időn keresztül színvonalas szakmai tevékenységet végzett, tudományos és gyógyító munkája a szakterület és az intézmény hírének, elismerésének növeléséhez bizonyíthatóan hozzájárult, emberi, közösségi és vezetői magatartásában is példaképpé vált. Az elismerést idén dr. Bodor Anita osztályvezető főorvos kapta. 1989-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen vehette át diplomáját, majd a gyulai Pándy Kálmán Kórház Patológiai osztályán kezdte meg munkáját. 1995-ben patológiai szakvizsgát tett, majd frissen szakvizsgázott szakorvosként a békéscsabai dr. Réthy Pál Kórház Patológiai osztályán osztályvezető helyettese lett.1998-ban adjunktusi, 2005-ben főorvosi kinevezést kapott, 2010 óta irányítja a békéscsabai Patológiai osztály munkáját. Több mint 3 évtizedes szakmai munkásságának elismeréseként kapta a Réthy Emlékérmet.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Réthy Nővér kitüntető címet kapott Csahó Stella

Csahó Stella több, mint 25 éve, 1994-ben kezdett dolgozni a Dr. Réthy Pál Tagkórház traumatológia osztályán általános ápoló és általános asszisztens munkakörben. Folyamatosan képezte magát, 1996-ban felnőtt szakápolói, 2005-ben diplomás ápoló végzettséget szerzett. 2007-től aktívan részt vett az egynapos szemészeti ellátásokra kialakult részleg beindításában. Kiemelkedő munkája elismeréseként 2014. óta az újonnan kialakított önálló működésű egynapos sebészeti osztály főnővére. A koronavírus-járvány alatt a főnővér az elsők között lett átirányítva azokra az osztályokra, ahol gyorsan kellett a kollégákat pótolni. Minden területen megállta a helyét, nem okozott gondot számára sem, a szinte naponta változó helyszín, sem pedig az, hogy főnővéri teendők helyett újra beosztott ápolóként volt rá szükség. Szakmai munkája és empatikus magatartása alapján kiemelkedően méltó a „Réthy nővér” elismerésre.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Az Év szakdolgozója kitüntetést kapott Földi Anikó

Földi Anikó szakmai pályafutását általános ápoló- és asszisztensként kezdte a Dr. Réthy Pál Tagkórház traumatológiai osztályán 1989-ben. Két évvel később felnőtt szakápolói végzettséget szerzett, majd 2002-ben részlegvezető főnővérré nevezték ki. Munkája mellett folyamatosan képezte magát, 2001-ben felsőfokú ápolói oklevelet kapott, majd 2006-ban diplomás ápoló, 2015-ben okleveles ápolói (MSc) diplomát szerzett. 2006. őszén a kórházban létrehozott Sürgősségi Betegellátó osztály főnővér helyetteseként, majd a 46 ágyas krónikus belgyógyászati osztály főnővéreként látta el munkáját. 2021. január 1-től az oltópontok kialakításában és működtetésében, mint vezető koordinálja a mindennapos feladatokat.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu
 
Kórházért Emléklapot vehettek át 

A Kórházért Emléklapot az intézménynek az a munkatársa kaphatja meg, aki hosszabb időn keresztül tanúsított, kiemelkedő szakmai munkát végez, emberi magatartása példamutató, tevékenysége az adott területen bizonyíthatóan a kórház jó hírét növeli

Dr. Varga Márta belgyógyász, gasztroenterológus főorvos, osztályvezető főorvos orvosi diplomáját 1989-ben vette kézhez. 1995-ben belgyógyászatból, 1997-ben gasztroenterológiából szakvizsgázott. A 4. Belgyógyászati 2. Gasztroenterológiai osztály vezető főorvosa, a békéscsabai hepatológiai centrum és a békéscsabai tagkórház belgyógyászati mátrix vezetője. A gasztroenterológia szakterületen belül érdeklődési területe elsősorban a gyulladásos bélbetegségek és a hepatológia tárgykörére irányul. A mindennapi betegellátásban munkájára igényes, a szakma fejlődésével folyamatosan lépést tart és emellett tudományos tevékenységet is szívesen végez és osztályvezetőként erre motiválja munkatársait is. Szívesen vesz részt az ifjabb generáció képzésében. Ezt ismerte el az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2021-ben, amikor gasztroenterológia szakterületen szakvizsgáztatói kinevezést kapott. Széleskörű szakmai érdeklődését mutatja, hogy a Pécsi Tudományegyetem Transzlációs medicina tanszékkel aktív szakmai kapcsolatot alakított ki és működtet. Az általa vezetett gasztroenterológiai osztály aktívan részt vesz az adatgyűjtésben. Tagja a Magyar Gasztroenterológiai Társaság vezetőségének, a Magyar Orvosi Kamara Békés megyei szervezetének békéscsabai területi elnöke. A koronavírus-járvány idején a betegellátási feladatai mellett mátrixvezetőként koordinálta a szűkös erőforrások hatékony felhasználását. Lendületes, empatikus személyisége a pandémia idején is segítette munkatársait a változó körülményekhez történő alkalmazkodásban. A járvány idején nyújtott kiemelkedő munkavégzésének elismeréseként Kórházért kitüntetést vehetett át dr. Becsei László főigazgató főorvostól.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Kórházért elismerésben részesült, a szakdolgozók közül Stella Katalin gyógyszertári asszisztens. 2008. augusztusa óta dolgozik a Dr. Réthy Pál Tagkórház Intézeti Gyógyszertárában, mint nagy gyakorlati tudással rendelkező gyógyszertári asszisztens. Jelenleg gyógyszertári szakasszisztens képzésen vesz részt, így gyarapítva tudását. Munkáját pontosan végzi, közvetlen és közvetett munkatársaival türelmes, segítőkész. Munkahelyének szakterületeit kitűnően ismeri, hiszen valamennyi rá bízott feladatot hibátlanul, pontosan, lelkiismeretesen végzi.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

A gazdasági-műszaki ellátás területéről munkája elismeréseként Kórházért elismerésben részesül Gábor János gépkocsivezető, anyagbeszerző. Gábor János 1992 októberében kezdett el dolgozni a Békés Megyei Központi Kórház Réthy Pál Tagkórházban, mint gépkocsivezető. A közel 30 éves munkaviszonya alatt bebizonyította, hogy minden körülmények között mindig lehet rá számítani, szorgalmasan, pontosan és maximális elkötelezettség mellett látja el a napi feladatát és amennyiben szükséges, a betegszállítási tevékenységben is részt vesz betegkísérőként. Munkavégzése során az intézmény társosztályaival, munkatársaival jó kapcsolatot alakított ki mindkét Tagkórházban. A koronavírus-járvány alatt, a megnövekedett logisztikai feladatok ellátása során is maximális odafigyeléssel, a jelentős munkaterhelés mellett is pontosan, precízen végezte munkáját, ezzel is hozzájárulva a betegellátás folyamatos működésének biztosításához.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Kinevezések

Dr. Balla Edit belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos, kórházi adjunktus évek óta nagy teherbírással, szakmai alázattal, magas empatikus képességgel dolgozik. Kimagaslóan képzett, alapos tárgyi tudással rendelkező kolléga, aki számos országos rendezvényen tartott előadást, sőt rendszeresen felkért előadó is. Több alkalommal volt előadása, a legjobb előadás országos gasztroenterológiai rendezvényen. A capsula endoszkópos vizsgálatok végzésében és az osztályán történő PEG beültetésekben kiemelkedő munkája van. Országosan kiemelkedő a neuroendokrin tumoros betegek ellátásában végzett munkája. Szonográfusi oklevelet is szerzett, így az ultrahang vizsgálat kivitelezéséhez is megszerezte a képesítést. Segítségével Uh vezérelt invazív beavatkozásokat  tudnak végezni az osztályon. Számos alkalommal bizonyította már, hogy az osztályvezetőt helyettesíteni tudja szükség szerint.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Dr. Bótyik Balázs belgyógyász, endokrinológia és anyagcsere betegségek szakorvosa, kórházi adjunktus 2005. októbere óta dolgozik a BMKK, Dr. Réthy Pál Tagkórház 3. Belgyógyászat, 1. Endokrinológia Osztályán, az osztályhoz tartozó Diabetológia, Endolrinológia és Diabetes Láb Ambulanciákon, valamint feladatot teljesít az SBO-n is. Az elmúlt 16 évben belgyógyászatból és endokrinológiából szakvizsgát, diabetológiából licensz vizsgát tett. Munkáját lelkiismeretesen, pontosan és precízen végzi, döntéseket átgondoltan hoz, szakmai ismeretei kiemelkedőek, segítségére, tapasztalataira mindig számíthatunk. Gyógyító munkájának magas minőségét legjobban betegeinek ragaszkodása és szeretete, valamint kollégáinak tisztelete bizonyítja. A mindennapi betegellátás mellett folyamatos képezi magát, rendszeresen vesz részt hazai és nemzetközi kongresszusokon. Tudományos aktivitása korosztályában kiemelkedő. Számos előadást tartott regionális és országos rendezvényeken, emellett több magyar és angol nyelvű poszter és szakmai cikk szerzője, vagy társszerzője.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Dr. Orosz István szülész-nőgyógyász szakorvos, kórházi adjunktus 1991-ben végzett a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvoskarán. Az egyetem elvégzése után a békéscsabai szülészet-nőgyógyászati osztályon helyezkedett el. Szakvizsgát szülészet-nőgyógyászatból 1995-ben tett. Ezt követően érdeklődési körének középpontjába az ultrahang diagnosztika került. 2002-ben „A” típusú jogosultságot, 2006-ban „B” típusú jogosultságot szerzett, mely alkalmassá tette teljeskörű magzati diagnosztika, szűrővizsgálatok végzésére. 2017-ben az akkori szabályok szerint licenc vizsgát szerzett. 2020 márciusa óta egyedül végzi osztályunkon és terhes gondozónkban az ultrahang vizsgálatokat, a gondozót önállóan vezeti. A COVID időszakban az ő áldozatos munkája nélkül ez a tevékenység kivitelezhetetlen lett volna. Mindennapi gyakorlati tevékenysége, terhelhetősége alkalmassá teszi az osztályvezető helyettesítésére.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Dr. Bánhegyi Szabolcs ortopéd-traumatológus szakorvos 2006-ban vette át orvosi diplomáját a Nagyváradi Egyetemen. 2013-ban ortopédia-traumatológia szakvizsgát tett. 14 éve oszlopos tagja a békéscsabai tagkórház Traumatológiai osztályának. Rendkívül jó teherbírású kolléga, osztályos munkája kifogástalan, jó operatőr, önállóan ügyel, amellett az SBO-n is számtalan műszakot visz. A két osztályon havi szinten évek óta több mint 10 éjszakáját áldozza munkavégzésre. Protetikai tevékenység művelésében is aktívan részt vesz és eredményes szakmai munkát tudhat magáénak.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Dr. Mester Attila ortopéd-traumatológus szakorvos 16 éve oszlopos tagja a békéscsabai Traumatológiai osztály munkaközösségének. Orvosi diplomáját 2004-ben a Nagyváradi egyetemen vett át, majd 2013-ban ortopédia-traumatológia szakképesítést szerzett kitűnő eredménnyel. Az eltelt évek alatt  megszakítás nélkül gyakorlatilag két munkahelyen dolgozik. A traumatológia osztály mellett ugyanis aktívan részt vesz a Sürgősségi betegellátó osztály baleseti sebészeti ellátásában. Rendkívül jó teherbírású kolléga, osztályos munkája kifogástalan, jó operatőr, önállóan ügyel.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu
 
Elismerő oklevélben részesült

Sztrehovszki Mária ápoló 37 éve dolgozik a Dr. Réthy Pál Tagkórházban. Kezdetben a traumatológia osztályon, majd a belgyógyászati ambulancián dolgozott. A sürgősségi osztály kialakítása óta ezen az osztályon látja el a napi feladatokat. Munkáját kiváló elméleti felkészültség és empátiás készség mellett, a megbízhatóság és pontosság jellemzi. Határozott egyéniségének, nyíltságának és problémamegoldó képességének köszönhetően a betegek és hozzátartozóik, valamint a kollégák minden esetben számíthatnak segítségére.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

Stenger Dóra intenzív betegellátó szakápoló 1982 óta dolgozik a Dr. Réthy Pál Tagkórházban. Munkája mellett, 1992-ben megszerezte az intenzív betegellátó szakápolói végzettséget, majd 1999-ben kardiológiai szakasszisztens lett. A tanulmányai során megszerzett ismereteket kiválóan alkalmazza a intenzív betegellátó osztályon, ahol 41 éve dolgozik. A betegekkel szemben mindig türelmesség, empátia jellemzi. Hivatástudata a szakma iránti elkötelezettsége és szeretete példaértékű lehet minden egészségügyben dolgozó számára.

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu
 
Véradók köszöntése

Az egészségügyi dolgozók ünnepéhez a Békés Megyei Központi Kórházban szorosan hozzátartozik azon munkatársak köszöntése, akik rendszeres véradók. Az intézményünk az erkölcsi elismerés mellett anyagi juttatásban is részesíti a jubileumi véradókat. Ebben az évben ezn munkatársak személyes jelenlététől a járványügyi készenléti szabályok miatt eltekintett a kórház, de az ünnepségen külön is köszönetet mondtak önzetlen segítségükért. 

 

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

További programok »

Itthon

FEL