Először rendezett kézhigiénés világnapi rendezvényt a vármegyei központi kórház

2023. május 4. 16:52 | Papp Ádám Sándor

Első alkalommal hívta életre kézhigiénés világnapi rendezvényét csütörtökön délután a Békés Vármegyei Központi Kórház. Az esemény célja a megfelelő kézmosásra, kézfertőtlenítésre való figyelemfelhívás volt, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára.

Csütörtökön délután a Pándy Kálmán Tagkórház Árvay termében jelenlevők, és a Dr. Réthy Pál Tagkórház Remenár termében lévő egészségügyi dolgozók a technika segítségével vettek részt a Békés Vármegyei Központi Kórház kézhigiénés világnapi rendezvényén. Dr. Seres Ábel osztályvezető főorvos ismertette, hogy első alkalommal hívták életre a programot, mely az egészségügyi dolgozók ismereteinek növelését célozza meg.

– Május ötödike a WHO javaslatára 2009 óta a kézhigéniés világnap, ehhez számos intézmény csatlakozott azért, hogy megmutassák: számukra is fontos a kézhigiénié. Egyrészt intézményünk is azért csatlakozik a világnaphoz, hogy bizonyítsuk nálunk is fontos a kézhigiénié, másrészt ez egy jó alkalom arra, hogy bemutassuk a változásokat, új szakirányokat a dolgozóinknak – mondta a behir. hu kérdésére dr. Seres Ábel, a Békés Vármegyei Központ Kórház kórházhigiénés osztályának osztályvezető főorvosa

Az eseményen elhangzott, hogy évente több százmillió ember érintett kórházi fertőzésekben, melyek jelentős része megfelelő hatékonysággal és gyakorisággal végzett kézfertőtlenítéssel elkerülhető lenne. 

– Amennyiben az egészségügyi dolgozók elkötelezettek a kézhigiéniés szabályok betartása mellett, akkor legalább 50 százalékkal lehet csökkenteni az egészségügyi ellátás során előforduló fertőzéseket. Továbbá nagyon fontos a kézhigiénié a fertőzések továbbvitelének megakadályozása szempontjából és ez nem csak egy pandémia idején fontos, hanem az általános betegellátásban egyaránt – emelte ki dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának vezetője.

A szervezők bíznak abban, hogy az egészségügyben dolgozó munkatársaik olyan tudással bővítették ismereteiket a program ideje alatt, melyeket a gyakorlatba ültetve csökkenthetik a kózházi fertőzések számát.

További programok »

Gyula

Közös kampány, közös élmények: Év végi programkavalkád Gyulán és Békéscsabán

Az elmúlt években látványosan elmélyült Gyula és Békéscsaba turisztikai együttműködése, amely az ünnepi időszakban is kézzelfogható eredményeket hoz. A közös kampányok, valamint a két város gazdag karácsonyi és év végi programkínálata egyértelműen azt üzeni: a térség egységben, élményekkel tele várja a látogatókat az év utolsó napjaiban és az új esztendő kezdetén.
2025. december 27. 13:50
FEL