Országos Elsősegélnyújtó Verseny döntőjének helyszíne lesz Békéscsaba

2021. szeptember 8. 17:38 | Papp Ádám Sándor

42 csapat vesz részt szombaton a 49. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjében. A békéscsabai megmérettetésen az indulóknak egy 5 kilométeres körpályán kell 15 feladatot végrehajtaniuk.

Legutóbb 2019-ben rendeztek Országos Elsősegélynyújtó Versenyt Békéscsabán, akkor az indulók a megyei fordulóban mérték össze tudásukat. A fiataloknak különböző szituációs feladatokat kellett megoldaniuk, négy helyszínen.

Az elsősegélynyújtó versenyt a járvány miatt 2020-ban nem rendezték meg, azonban idén tavasszal online lebonyolították a megyei fordulókat. A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének elnöke arról tájékoztatott, hogy szombaton, az elsősegélynyújtók világnapja alkalmából, 42 csapat indul el az országos megmérettetésen. Tóth Zoltánné a 7.Tv Aktuális című magazinjában elmondta: a versenyt gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában hirdették meg.

– Tizenöt feladat lesz. A verseny szombaton 9 órától indul el Békéscsaba főterén és egy 5 kilométeres körpályán fog zajlani a város belvárosában. Ne lepődjenek meg a kedves járókelők, hanem álljanak meg egy-egy szituációnál, hiszen tisztes távolságból, ahonnan nem zavarják a versenyt, természetesen megnézhetik azt. Az is a cél, hogy közelebb vigyük az elsősegélynyújtást az emberekhez – mondta a megyei elnök.

A versenyzők mellett közel 500 fő közreműködésével rendezik meg a döntőt, a versenybírókon túl nagy létszámban lesznek jelen az imitátorok és a segítők is.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL