Békéscsabán mutatta be programját a Magyar Szocialista Párt

2023. november 23. 12:31 | Papp Ádám Sándor

"Rendszerváltást" című programját mutatta be csütörtökön Békéscsabán, a Magyar Szocialista Párt társelnöke. Komjáthi Imre hangsúlyozta: a párt szociáldemokrata programja egy szabad, esélyteremtő és környezettudatos Magyarország létrehozását tűzte ki célul.

Az MSZP békéscsabai irodájában tartott sajtótájékoztatón először a párt Békéscsabai Szervezetének elnöke arról beszélt, hogy céljuk esélyt és lehetőséget teremteni a vármegyében élőknek. Miklós Attila hangsúlyozta: úgy tűnik Békés vármegyéből folyamatosan vonul ki az állam, felhagy közszolgáltatásokkal és egyre nehezebb helyzetben vannak a térségben élők. Országos és helyi problémának nevezte az oktatás és az egészségügy helyzetét.

– Országos tekintetben rosszabb helyzetben vagyunk a közlekedés vagy épp az elvándorlás tekintetében, amely olyan mértékben sújtja Békést, hogy nincs másik, hasonló módon érintett lévő vármegye Magyarországon. Bérek tekintetében csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye van utánunk a sorban. Ez mind olyan tényező, amely az állam tehetetlenségét mutatja. Mi, szocialisták abban vagyunk érdekeltek, hogy esélyt és lehetőséget tudjunk teremteni az itt élőknek. Célunk, hogy az országnak egy olyan kormánya legyen, amely Békés vármegyét is partnernek tekinti – hangoztatta a békéscsabai szervezet elnöke.

 

A Magyar Szocialista Párt társelnöke a tájékoztatón ismertette a párt „Rendszerváltást” című programját. Komjáthi Imre hangsúlyozta: a programban a megélhetés elemei a leghangsúlyosabbak, valamint a nyugdíjasok helyzetének javítása. Hozzátette: egy adóreform csomagot is elkészítettek, amelyben bruttó 3 millió forintos fizetésig mindenkinek kevesebbet kellene adóznia, mint jelenleg.

– A minimálbért adómentessé tennénk. Ez egy azonnali 15 százalékos emelést jelentene jelen pillanatban. Mi azt valljuk, hogy a legkevesebbet keresők kenyeréből már nem lehet letörni és látjuk, hogy milyen alacsony ez a fizetés, melyből nem lehet megélni. A múlt évi minimálbér-emelést tulajdonképpen megette az infláció. Van egy közkeletű szlogen, hogy "fizessenek a gazdagok", ezt is megtöltenénk tartalommal és azt mondanánk, hogy 1 millió 160 ezer forintos bruttó havi fizetés fölött kérnénk egy 10 százalékos szolidaritási járulékot, viszont itt már nem kellene nyugdíjjárulékot fizetni. A reformcsomag konkrétanazt jelenti, hogy bruttó havi 3 millió forintig mindenki kevesebbet fizetne, mint jelen pillanatban – emelte ki Komjáthi Imre.

A társelnök hozzátette: egy olyan rendszernek kell kiépülnie, amely megbecsüli a magyar dolgozókat és nem a multinacionális cégek oldalára áll.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL