MSZP: 100 nap elteltével is zárva vannak a békéscsabai postafiókok

2023. február 16. 13:33 | Papp Ádám Sándor

Az MSZP békéscsabai szervezete csütörtök délelőtt a Kazinczy utcai postafióknál tartott sajtótájékoztatót. Miklós Attila a pár önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy a Magyar Posta Zrt. állásfoglalásából kiolvasható az, hogy nem ideiglenesen zártak be hat békéscsabai postahivatalt, hanem véglegesen.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Posta Zrt. október végén kiadott közleményében jelentette be, hogy november 12-étől több, mint 350 postafiókot zárat be ideiglenesen. Ez Békéscsabán azt jelentette, hogy a kilenc postahivatalból csupán három marad nyitva.

Miklós Attila a csütörtöki tájékoztatóján emlékeztetett, hogy arra kérték Szarvas Péter polgármestert és Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt, hogy a Zrt. vezetőségével való tárgyalások során tegyenek meg mindent azért, hogy a békécsabai kisposták ne zárjanak be. Javasolták, hogy bizonyos engedmények mentén, mint például a szűkített nyitvatartás, vagy bérleti díjak átvállalásával, de nyissanak újra a fiókok.

– Ezen a héten, majdnem száz nap elteltével láthatjuk az eredményt. A tárgyalások eredménytelenek voltak, továbbra is zárva vannak a postafiókok – hangsúlyozta az MSZP önkormányzati képviselője.

Kitért arra is, hogy decemberben az önkormányzat egy ultimátumnak felérő ajánlatot kapott, amely azt tartalmazta, hogy a város a postafiókok működési költségeinek felét átvállalja, amely 130 millió forint plusz terhet rótt volna a költségvetésre. Ezt az ajánlatot elfogadhatatlannak tartotta a képviselő-testület.

– A hét elején újabb ajánlat érkezett, amely a fiókok teljes költségének átvállalását tartalmazta. Ebből az látszik, hogy a Magyar Posta Zrt. nem akar újranyitni. Mindez annak ellenére, hogy azt kommunikálták, hogy hogy ideiglenesen akárják csak bezárni a postahivatalokat, ebből az ajánlatból kiolvasható, hogy egyáltalán nem akarják kinyitni a kispostákat. Azt is javasoltuk, hogy a Lencsési lakótelepen és Jaminában maradjon nyitva a postafiók, ugyanis azok önkormányzati épületekben működtek, ott lett volna lehetőség a bérleti díjak elengedésére és rezsiköltségek átvételére – zárta gondolatait Miklós Attila.

További programok »

FEL