Tiszta energia, tiszta haszon

2018. május 9. 15:06 | Zsíros András

Új üzletágként az energiatermelő szektorba is belépett az Univerzál Zrt., amelynek Berényi úti telephelyén egy 477 kilowatt csúcsteljesítményű, napelemes kiserőművet adtak át kedden. A több mint kétezer panel által termelt elektromos áram egy Csabaszabadi méretű település teljes fogyasztását fedezni tudná. Ennek öt százalékát helyben, a Ferro Pont csarnokának energiaigényére fordítják, a többit értékesítik. A beruházás a számítások szerint tíz év alatt térül meg.

2012 óta dédelgette az álmot az Univerzál Zrt. cégvezetése egy napenergiát hasznosító erőmű létrehozásáról. Ebben egyrészt a környezetvédelem iránti elkötelezettségük, másrészt az ebben rejlő üzleti lehetőség motiválta őket – mondta Viczián László, az igazgatóság elnöke.

A megvalósításig azonban hosszú út vezetett, a tervezés és engedélyeztetés bonyolult folyamata mellett olyan akadályokat is le kellett küzdeniük, mint a szomszédos telkeken lévő növényzet, amely a terület szélén levő panelekre árnyékot vetett, jelentősen visszafogva azok hatásfokát. Végül azonban a telektulajdonosok partnerek voltak a probléma megoldásában, kivágták a szükséges fákat.

A 185 millió forintos beruházást saját forrásból és hitelből sikerült megvalósítani, pályázati támogatást nem vettek hozzá igénybe. 25 évig garantált áron tudják azonban értékesíteni a megtermelt áramot az állami tulajdonú Mavir felé, amelytől évente több mint 18 millió forint bevételre számítanak. A befektetés így tíz év alatt térül meg.

Hamarosan a város is kiveszi a részét a megújuló energia termeléséből – erről beszélt az átadó ünnepségen Békéscsaba polgármestere. Szarvas Péter elmondta, két helyszínen terveznek naperőművet: az egyik a leendő elektromos buszok garázsához kerülne, és azok töltését szolgálná, a másik – kiegészülve a geotermikus energia hasznosításával – a sportlétesítmények üzemeltetését segítené a Gyulai úton: a jelenlegi sportcsarnok világítását és fűtését, valamint az e mellé megépülő fedett uszoda és új multifunkcionális sportcsarnok világítását oldanák meg vele. (A Smart Grid projektről itt írtunk korábban.)

A Modern Városok Program részeként tervezett beruházásokkal kapcsolatban ezekben a hetekben zajlanak az egyeztetések, a végleges döntések a városvezető szerint a közeljövőben várhatók.

 

 

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL