Tibeti orvosok Gyulán

2016. szeptember 27. 15:13 | Fekete Kata

Tibeti orvosok látogattak Gyulára a Napkör Társadalmi Innovációs Egyesület meghívására. A távol-keleti gyógyítók kedden, a művelődési házban tartott előadásuk előtt tartott sajtótájékoztatón elmondták, a tibeti gyógyászatban a kezelés másodlagos, a legfontosabb megérteni, hogy miért betegedtünk meg és hogyan gyógyulhatunk meg. Ennek az első lépése a megfelelő étrend és életmód.

 

Minden egy filmmel kezdődött – emelte ki Alt Norbert, a Napkör Társadalmi Innovációs Egyesület elnöke. A szóban forgó alkotást, a Menla hagyatékát két éve forgatta Miklós Ádám. A film rendezője korunk népbetegsége, a rák perspektívájából mutatta be, milyen áldozatokkal jár a gyógyulás. Mint elhangzott, nemcsak a gyógyszer számít, hanem az elme is. Fontos, hogy a beteg hogy áll a kezelésekhez, képes-e összegyűjteni bátorságát ahhoz, hogy túllendüljön a nehéz időszakokon.

Olyan emberekkel készítettünk interjút, akik tényleg vagy nagyon közel voltak a halálhoz, mégis megvolt bennük a bátorság, az életigenlés, hogy a maradandó életükből a legtöbbet, legjobbat kihozzák – mondta Miklós Ádám. A rendező elárulta, van, aki a forgatás óta elhunyt, mások meggyógyultak.

Dr. Dorjee Rapten Neshar tibeti gyógyító elmondta, Nyugat-Európában a beteg teljes egészében átadja az orvos kezébe a gyógyítást, míg Távol-Keleten úgy vélik, a gyógyuláshoz a beteg is kell. Ha a páciens megérti a betegség természetét, az már fél siker. Mint kifejtette, a tibeti orvoslás átfogóan közelíti meg a beteget: együtt kezeli a tüneteket, a betegség természetét, a kezelési módot, míg a Nyugati orvostudomány mechanikusabb, elsősorban csak a tüneteket kezeli, a lélekkel nem foglalkozik.

A találkozó létrejöttéért Alt Norbert sokat tett. Dr Dorjee és Men Tsee Kang, Dharamszala éppen ezért egy Buddhista thankát adott át. A tekercs azt jelképezi, hogy a Napkör egyesület elnöke az emberek szenvedésének megkönnyítésén fáradozik.

További programok »

FEL