A Hungarian Rapsody zenekarát 2015-ben alapította Gellén István, az együttes basszusgitárosa, aki a Queen hatására kezdett el zenét tanulni, az ikonikus együttes pedig ezzel együtt az élete része vált. Énekesük, Sceich Dávid a We Will Rock You musical főszereplője személyesen találkozott és énekelt Brian Maynek, aki elismerően nyilatkozott Dávid produkciójáról.
A zenekar többszöri tagcsere után 2018 óta ugyanazzal a felállással működik. A csapat azóta számos helyen megfordult és koncertezett, az országban és a határokon túl is, legutóbb ugyanis Németországban örvendeztették meg a közönséget zenéjükkel.
Műsoraik gerincét a Queen legendás, Wembley Stadionban adott híres koncertje adja, így a pénteki műsor repertoárját és előadását is ez határozta meg. Az tribute zenekar koncertjein állandóan visszatérő motívum a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal, mely ezúttal is az este kihagyhatatlan részeként csendült fel a békéscsabai főtéren.
Az együttes nagy hangsúlyt fektet a dalok hiteles megszólaltatására, valamint a Queenre jellemző színpadi fordulatokra. Bár koncertjeik a legnagyobb slágereket idézik fel, azonban az igazi fanatikusok számára megszólalt néhány meglepetésként felcsendülő dal.
A nézők együtt énekelték végig az ikonikus sorokat az együttessel, amely cserébe kivételes hangulatot teremtve ajándékozta meg közönségét a 70-es és 80-as évek feledhetetlen dallamaival.
A banda a koncert előtt úgy nyilatkozott: már nagyon várják a koncertet és bár ezzel a formációval először járnak Békéscsabán, remélik nem utoljára.