Természetfotó kiállítás - Több mint 300 alkotásból válogatott a zsűri

2023. szeptember 15. 12:00 | Csiffáry Zsuzsanna

Megnyílt a Békés Vármegye Természetfotója 2023 című kiállítás a Munkácsy Mihály Múzeum Pátkai Ervin termében. A pályázati kiírásra két kategóriában több mint 300 alkotás érkezett. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt képeket október 22-ig láthatják az érdeklődők.

A megnyitón házigazdaként a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, Bácsmegi Gábor köszöntötte a megjelenteket, majd Békéscsaba alpolgármestere mondott beszédet. Varga Tamás Marc Riboud francia fotográfus idézetével köszöntötte a megjelenteket a Fotográfia hónapja című városi kiállítássorozat újabb eseményén. 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

Az intézmény első alkalommal hirdetett természetfotó pályázatot, melyre amatőr fotósok munkáit várta. A kiírás célja az volt, hogy a fényképek által bemutassák Békés vármegye természeti környezetének értékeit és szépségeit.

– 9-től 81 éves korig nyúlt a pályázók életkora, szinte minden korosztály képviseltette magát.  A kiállítás anyagából is látszik, hogy nagyon színvonalas alkotások és nagyon jó természetfotósok vannak Békésben – fogalmazott Váncsa Klára természettudományos muzeológus. 

Felnőtt kategóriában 51 pályázótól 238 kép, az ifjúsági kategóriában 18 nevezőtől 87 fotó érkezett. A szakmai zsűri tagjai így összesen 325 alkotásból választhatták ki a bemutatásra szánt képeket, amelyeket számos szempont alapján mérlegeltek. 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

Tirják László, a zsűri elnöke, és a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója a behirnek elmondta, hogy a beérkezett pályamunkáknál az esztétikát, kompozíciót és a témahűséget osztályozták. 

Az első helyezést felnőtt kategóriában Kesztyűs András nyerte el Akrobata csoport című munkájával. Mint mondta, több mint tíz éve foglalkozik fotózással és jelenleg a Márvány Fotóműhely tagja. 

A kiállítást október 22-ig lehet megtekinteni a múzeum Pátkai Ervin termében.

 

Az eredmények: 

Felnőtt kategória:

1. helyezett – Kesztyüs András: Akrobata csoport című alkotása

2. helyezett – Flender János: Párás reggel című alkotása

3. helyezett – Molnár Anett: Fészekanyag című alkotása

 

Ifjúsági kategória

1. helyezett – Somogyi Martin: Élettér című alkotása

2. helyezett – Bácsik Máté Olivér: Elkaplak című alkotása

3. helyezett – Bácsik Máté Olivér: Mennyből az angyal című alkotása

További programok »

FEL