Tér Tárlat - Színvonalas munkák kerültek ki a Szent István térre

2024. június 29. 11:45 | Csiffáry Zsuzsanna

Tárlat nyílt a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium művészeti tagozatos diákjainak munkáiból a Szent István téren. A kiállítás kapcsán az intézmény művészeti munkaközösségének vezetőjével, Novák Attilával D. Nagy Bence műsorvezető beszélgetett a 7.TV Aktuális című műsorában.

 

– Tér Tárlat, ezt a nevet kapta ez a kiállítás, amely következik a helyszínből, a Szent István térből. Az viszont nem feltétlen egyértelmű, hogy milyen munkák azok, amelyek kikerültek a térre. 

– Amikor egy művészetis diák elkészít egy munkát, legyen az évközi vagy egy vizsgamunka, annak a helye egy fal, egy kiállítótér, egy művészeti képzés terme. Mi most ezt lebontottuk. Annyira, hogy falak nélkül, a város centrumába helyeztük, ahol az ember akarva-akaratlanul is találkozhat ezekkel a képekkel, munkákkal. Teljesen rendhagyó módon jelent meg a tagozatunk. A Tér Tárlat nevet én mertem adni ennek a kiállításnak, mert az, hogy egy forgalmas, külső helyen vagyunk, hogyan állít meg ott valakit ez az egész, egészen más, mint egy műteremben, vagy egy múzeumi térben, ahol van egy intimitása az egésznek. Itt pont nem az van. Benne van a város forgatagában. A kedves kollégáim is ugyanezzel a metódussal, módszerrel gondolkozva oldották meg, hogy ennek milyen legyen az installációja, a vizuális látványterv.


 

– Ahogy említette, megszűnik az a fajta sterilitás, amely egyébként egy műteremben létezik, és amely direkt erre a célra lett létrehozva. Az nagyjából világos lehet, hogy egy járókelő mivel szembesül, amikor találkozik ezekkel az alkotásokkal. De a megváltozott tér miatt ezek az alkotások is átmennek egyfajta változáson?

– Street jellegű, ha így szabad fogalmaznunk. Utcai módon van bemutatva a műfaj. Az iskolánk nevéhez, és főleg a fotószakunkhoz kapcsolódik az országos sajtófotó kiállítás a főtéren. Ennek az installációnak nagyon jó példája a mi kiállításunk. Ahogy a művek egymáshoz illeszkednek, ahogy egy leporelló jellegű állványzaton, egy mozgatható, mobilis állványzaton volt látható a kiállítás, azt a kollegáimmal nagyon ügyesen megfigyelve, a magunk módjára átalakítva jól mozgatható, mobilizálható leporelló falat hoztunk létre. Hagyján, hogy ezt a vázszerkezetet az iskola szinte minden dolgozója, tanára, technikai személyzete létrehozta, kellett is valamit tenni bele. Az anyag válogatása is nagyon fontos. A Szent-Györgyinek nemcsak a művészeti tagozata, hanem a nyomdaközpont – ahol a legjobb minőségben tudnak nagyméretű nyomatokat készíteni – is tett ebbe munkát. Van olyan kollegám, aki a gyártás oldalát is nagyon jól ismeri. Maga is dekoratőr cégeknél dolgozott, mielőtt hozzánk került. Komoly érv, hogy ezekkel a technikai adottságokkal, minőségi nyomatokkal és az installációval jelenünk meg, ez mind semmit nem érne, ha a beltartalom, ami ott van a falakon, nem igazolná, hogy megérte. A 4 szakunk, a divattervező, a grafikus, a fotós és az animációs képzésből kapnak ízelítőt az arra járók kevés szöveggel, nagyon sok képpel. 

 

– Kik voltak az alkotók, hány személynek, diáknak a munkáját láthatja kint a közönség. Illetve hány munka van kiállítva?

– 6 leporelló állványt töltöttünk meg mind a két oldalon. Több, mint 100 diákunk van a művészeti képzésen, és ehhez még hozzátartozik az érettségi utáni és a levelezős képzésünk, az esti tagozatunk. Ez egy nagyon nagy, közös munka. Minden diákunk segített ennek a létrehozásában. A kollegáim, technikai dolgozók festették, kiváló lakatos munkával elkészítették ezeket az állványokat. Az egésznek van egy nagyon szép, letisztult esztétikája. Bízunk benne, hogy ezeket a táblákat évente meg tudjuk tölteni újabb és újabb tartalommal. Ez most egy olyan metszet, ami a közelmúlt munkáinak egy letisztult anyaga. Bízunk benne, hogy a következő években is bőven lesz miből válogatnunk. Diákjaink nagyon jól szerepelnek minden téren. Fotósaink rengeteg országos tárlaton nyertek. Grafikusaink között volt, aki az országos szakmai versenyen második lett. Divatosaink a város minden területén bemutatókat tartanak. És jön föl az animáció. Ez a legfrissebb, legfiatalabb szakunk, és most már nagyon izgalmas, érdekes munkákat hoznak létre ott a diákjaink. 

 

– Nézzenek, ne csak lássanak a járókelők.

– Először mindig a szem veszi észre a kiállítást, utána a tudat, majd összerakja az egészet. Megállító jellegű ez a kis leporelló. Nagyon látványos a fotóanyag, akár a divatfotók az elkészült ruhákról, akár a vizsgamunkák a fotósóknál. Vagy elmélyülten lehet nézegetni azokat a grafikai terveket, amik egy kiadványhoz, társasjátékhoz készültek. Vagy akár a tanulmányfestmények, rajzok, minden, ami ott van a falon.

 

– Meddig lesznek ezek megtekinthetőek?

– Úgy gondoljuk, hogy ez egy 3 hetes intervallum lesz. Ebből bőven jut arra, hogy mindenki lássa, aki kíváncsi, vagy aki nem, de arra jár, és megtekinti. Középiskolásoktól ezt a minőséget, ezt a színvonalat nem biztos, hogy nagyon sokszor látták még itt a városon belül, de bízunk benne, hogy ezeket a Tér Tárlatokat később is meg tudjuk rendezni.

További programok »

FEL