Tanszercsomagokat osztott az MSZP

2017. szeptember 5. 17:16 | Szendi Rita

Nem olcsó az iskolakezdés, az ugyanis jelentős teher a családoknak – mondta kedden az MSZP békéscsabai szervezetének elnöke.

Miklós Attila kifejtette: pártja minden évben segít néhány rászoruló családnak az iskolakezdésben. Idén harminc tanszercsomagot osztanak szét az egyik helyi általános iskola alsó tagozatos diákjai között.

A szülők ebben az évben a szeptemberi családi pótlékot augusztusban kapták meg, ezért is szerettek volna segíteni a párt tagjai. A tanszereket azok között a tanulók között osztják el, akik a legjobban rászorulnak. Ebben az adott iskolai tanárai segítenek.

A politikus elmondta, hogy a terveik között szerepel egy közösségi könyvtár létrehozása, ezzel is elősegítve az oktatás fejlődését.

– Alsós tanszercsomagokat szeretnénk eljuttatni békéscsabai iskolában rászorulóknak. Elsősorban füzetet, zsírkrétát, vízfestéket, ceruzát, olyan tanszereket próbáltunk meg összeállítani, ami a mindennapok során elhasználódik és lehessen ezeket pótolni ebből – mondta el az MSZP Békés Megyei Területi Szövetsége elnökségi tagja, Miklós Attila.

 

 

További programok »

Itthon

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek 1,55 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szállodákban, ami 8 százalékkal több az egy évvel korábbinál - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége honlapján közzétett februári Trendriportból.
17:00
FEL