Tanszergyűjtő programot hirdetett a megyei egyesület – ha tud, segítsen!

2021. július 20. 13:34 | Csiffáry Zsuzsanna

Második alkalommal hirdette meg tanszergyűjtő akcióját a Megújuló Közösségek Egyesület azért, hogy rászoruló gyermekek tanévkezdését megkönnyítse. Az alapvetően karitatív és közösségépítő céllal létrejött szervezet tavaly 60 gyermeknek segített Pitvaroson, Csanádalbertin, Nagyéren, Ambrózfalván és Csanádpalotán. Idén is hasonló célt tűztek ki maguk elé.

Matuz Ádám Krisztián, a Megújuló Békés Megyéért Egyesület elnöke elmondta: tanszergyűjtő akciót indítottak, amellyel a rászoruló és nélkülöző gyermekeken próbálnak meg segíteni. 

A gyűjtést augusztus 10-ig folytatják, majd kiosztják az adományokat. A határidő után érkező felajánlásokat sem utasítják vissza, de a korábbi tapasztalatokból kiindulva szeretnék minél hamarabb eljuttatni a tanszercsomagokat a megfelelő helyre. Jelenleg Békés megyében Gyulán és Mezőkovácsházán, illetve a Csongrád-Csanád megyei Pitvaroson van gyűjtőpontjuk, így elsősorban ezekre a településekre és környékére koncentrálnak. Ha érkezik megkeresés máshonnan, akkor igyekeznek segíteni mindenkinek, aki erre rászorul. Eddig körülbelül harminc-negyven gyermek iskolakezdését tudják segíteni a beérkezett pénzadományokból és taneszközökből.

 – A gyűjtést közösen koordináljuk Mackóné Kocsis Magdolnával, a Megújuló Közösségek Egyesület elnökével és a szervezet tagjával, az Aranypánt-díjas Sztojka Edinával, gyulai ápolónővel – fogalmazott Matuz Ádám Krisztián. 

Adományozni a Megújuló Békés Megyéért Egyesület Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.-nél vezetett 10402630-50526890-86781009 számú bankszámlájára történő átutalással lehet. A közlemény rovatban kérik feltűntetni a következő két szót: tanszergyűjtő program.

További programok »

FEL