Takács Péter: Pont került a DAREH ügy végére

2017. június 22. 16:03 | Varga Diána

Takács Péter közgyűlés utáni tájékoztatóján arról beszélt, hogy a Lencsési lakótelep és a Kétegyházi út összekötését kerékpárúttal a lehető legköltséghatékonyabb módon kellene megoldani – ebben az ügyben ugyanis vita alakult ki arról, milyen nyomvonalon vezessenek majd az új szakaszok.

Kifejtette, hogy a békéscsabai bentlakásos szociális intézményekben hosszú ideig kell várni a bekerülésre, véleménye szerint a helyi esélyegyenlőségi programban található felmérés ezt igazolta vissza. Ezért minél előbb lépéseket kellene tenni annak érdekében, hogy ez ügyben érdemi változás álljon be.

Az önkormányzati képviselő arra is kitért, hogy végre pont kerülhet a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás (DAREH) ügyére.

– Sajnos nincs más lehetőség, minthogy a város a DAREH társuláshoz forduljon. Nagy valószínűséggel ennek a társulásnak a vállalatát bízza meg az önkormányzat a feladat végzésével – mondta Takács Péter, aki abban bízik, hogy a jelenleg Békéscsabán szolgáltató Tappe Kft.-t is sikerül majd bevonni alvállalkozóként a feladatellátásba.

Az LMP politikusa a közgyűlésen elhangzott beszámoló apropóján a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. tevékenységéről is beszélt. Mint mondta, dr. Sódar Anita cégvezető vezetésével hatékonyan hívják le a Békéscsaba rendelkezésére álló pályázati keretösszegeket a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból.

Ezen felül a képviselő az energiatudatos fejlesztéseket kiemelve arra emlékeztetett, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében mintegy 105 milliárd forint áll országosan rendelkezésre elsősorban társasházi lakások lakóegységeinek korszerűsítésére. Mint mondta, ha Békéscsabán is lesznek érdeklődő társasházak a GINOP pályázatra, a város 84 hónapon keresztül, jelképesen havi ezer forinttal tudja támogatni a pályázókat. Ennek kidolgozása folyamatban van.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL