Szilveszteri családi játszóházzal zárta az évet a Lencsési Közösségi Ház

2022. december 30. 13:28 | Papp Ádám Sándor

2022 utolsó napjaiban sem áll meg az élet a Lencsési Közösségi Házban, ugyanis pénteken az esztendő utolsó eseményeként szilveszteri családi játszóházat rendeztek az intézményben.

Hosszú évek óta hagyomány, hogy szilveszteri családi játszóházzal zárja az esztendőt a Lencsési Közösségi Ház. A pénteken 10 és 12 óra között megrendezett eseményen a gyermekek és szüleik szerencsemalac kabalákat, szilveszteri kellékeket és zajkeltő eszközöket készíthettek az intézmény nagytermében.

– Az elmúlt évekhez hasonlóan rendkívül népszerű az intézményünkben zajló utolsó program. Általában 60-80-an szoktak megjelenni a foglalkozásokon, ezúttal is teltház van a nagyteremben. A foglalkozást Ujj Éva vezeti és minden évben mást készítenek a szülőkkel és gyermekekkel. Természetesen az alkotások összefüggésben vannak az újévhez kötődő babonákkal és hiedelmekkel. Bízunk benne, hogy olyan eszközöket készítenek, amelyek szerencsét hoznak nekik, szüleiknek és az intézményünknek is – fogalmazott Takács Péter, a közösségi ház vezetője.

Kitért arra is, hogy a közgyűlés döntése alapján a közművelődési intézmények többsége vagy bezár, vagy korlátozott nyitvatartással fogadja a látogatókat a következő hónapokban. Takács Péter elmondta, hogy 2023 első negyedévében egy héten négy napon: kedden, szerdán, csütörtökön, valamint pénteken 10 és 18 óra között folytatják tevékenységüket. Január 18-án ismeretterjesztő előadással nyitják a sort, majd január 20-án A magyar kultúra napja alkalmából 17 órától a Márvány Fotóműhely tagjainak képeiből nyitnak kiállítást, továbbá január 26-án elindítják a Petőfi 200 című rendezvénysorozatot, amellyel a költőgéniuszra emlékeznek. Hozzátette: január 17-étől újraindul az összes egészségmegőrző foglalkozás az intézményben.

Galéria

További programok »

FEL