Győzelemmel búcsúztatná a szezont a Békéscsabai Előre NKSE

2023. május 24. 16:40 | Vincze Attila

A Siófok csapata ellen, hazai pályán lép pályára a Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I utolsó fordulójában. A lilák már biztosították részvételüket a következő szezonra az első osztályban, így a csütörtöki összecsapás a csabaiak számára valódi tét nélkül zajlik majd.

A Békéscsabai Előre NKSE az előző fordulóban a Debrecent fogadta, akitől nagyarányú, 16 gólos vereséget szenvedett. A lilák az eredmény ellenére is megőrizték élvonalbeli tagságukat, miután a rivális NEKA szintén kikapott a Mosonmagyaróvár vendégeként.

– A Debrecen elleni mérkőzés végénél már tudtuk, hogy bent marad a csapat, ez azért megnyugvást adott nekünk, így nyugodtan készülhetünk a csütörtöki meccsre. Szeretnénk meglepetést okozni és méltón zárni ezt a szezont, jó lenne itthon a szurkolóknak, illetve a csapatnak is megnyerni ezt a mérkőzést – fogalmazott a behir.hu-nak Gadányi Maja, a csabaiak játékosa.

Farkas József együttese felszabadultan készülhet utolsó idénybeli mérkőzésére, hiszen az eredménykényszer már nem nyomja a játékosok vállát. A vezetőedző azt ígéri, hogy a csapat így is mindent belead majd az ötödik helyezett Siófok elleni párharcba.

– Az utolsó mérkőzések akár helyezésekről is dönthetnek, bár a mi esetünkben erről nincs szó, de mindenféleképpen szeretnénk győztesen elhagyni a hazai pályát, ez kell, hogy motiválja a lányokat. Plusz azért az előző mérkőzésen is népes szurkolótábor jött ki a csarnokba és buzdított minket, szeretnénk nekik is meghálálni az egész éves kitartásukat – mondta a hazaiak mestere.

A Békéscsabai Előre NKSE - Siófok KC mérkőzés csütörtökön 18 órától kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.

További programok »

FEL