Bravúrra lesz szüksége az Előre NKSE-nek a kelet-magyarországi rangadón

2021. március 26. 19:00 | Hidvégi Dávid

Kelet-magyarországi rangadóval folytatja bajnoki szereplését a Békéscsabai Előre NKSE. A csabai lányok a Debrecent fogadják hazai pályán a női kézilabda NB I-ben. A találkozót élőben közvetítjük szombaton délután!

A Békéscsabai Előre NKSE legutóbb a Szombathely ellen játszott hazai pályán az NB I-ben, megszerezve idei első győzelmét. Az együttes az előző fordulóban Érden szerepelt, ahol a félidőben még öt góllal vezetett, de végül kikapott. A csapatnak szombaton sem lesz könnyű dolga, hiszen a 7. helyen álló Debrecent fogadja hazai pályán.

– Mindig különleges a volt csapat ellen játszani, de igyekszünk nagyon felkészülni a Debrecen ellen és száz százalékot nyújtani. Gyors a középkezdésük és a védekezésük is nagyon jó. Ki kell használnunk a helyzeteinket – emelte ki a csabaiak korosztályos válogatott kapusa, Szabó Dóra, aki nyáron a DVSC-től igazolt kölcsönben Békéscsabára.

Az Előre NKSE legutóbb 2019 februárjában győzött a Debrecen ellen, hazai pályán. A lilák az idei szezonban három ponttal az utolsó helyen állnak és a kiesés ellen küzdenek. A DVSC ezzel szemben az EHF Európa Liga helyezésekért küzd.

– Nagyon fontos lesz az, hogy a visszarendeződésünket megoldjuk, hiszen a Debrecen nagyon sok gólt szerez gyorsindítás után, illetve válogatott játékosok sora alkotják a keretüket. Dinamikusak, gyorsak, így annál a védekezésnél, amit Érden produkáltunk mindenképpen sokkal jobbat kell, ha pontot akarunk szerezni a mérkőzésen – fogalmazott a csapat vezetőedzője, Vida Gergő.

Kelet-Magyarország legnagyobb kézilabda rangadóját szombaton 16 órától élőben közvetítjük a 7.Tv-n és a behir.hu online felületein.

 

További programok »

Sport

Kiváló második félidő, rangadóhoz illő bajnoki csata

Az NB I.-es női kézilabda-bajnokság 16. fordulójában a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE az FTC Rail Cargo Hungaria gárdáját fogadta a Gyulai úti arénában. Herbert Gábor csapata elsődlegesen a tisztes helytállást tűzte ki célul, ám a hazai gárda a második félidőben a rangadó régi fényét idézve játszott a bajnoki szezonban még veretlen örök riválisa ellen.
2025. február 12. 22:18
FEL