Szép békési sikerek a 27. Magyar Kick-Box Világkupán

2022. június 10. 15:23 | Such Tamás

A nemzetközi kick-box sport világának egyik legfontosabb versenye a budapesti világkupa, amely akkora versennyé nőtte ki magát, hogy a szervezőknek el kell gondolkozniuk azon, hogy három naposnál hosszabb legyen a verseny, ne legyenek a versenynapok maratoni hosszúságúak. (Gregor László beszámolója.)

Galambos Péternek, a Magyar Kick-box Szövetség elnökének a véleménye ez, aki természetesen elégedetten szemlélhette, hogy 39 ország 263 csapatának 1760 versenyzője 3128 nevezést adott le. Tizenkét pást és három ring működött folyamatosan a Budapesti Olimpiai Központban (BOK csarnok. A tizenharmadik küzdőtér egy külön teremben működött, a nagy létszámú formagyakorlat versenyzői gárdának otthont adva.

Természetesen a magyar élmezőny is elindult a hazai rendezésű világkupán. A hazai versenyzők részére külön tétet jelentett, hogy ez volt az utolsó ranglista verseny, ahol a ranglista pontokat még gyarapítani lehetett a szeptemberi olaszországi, jesoloi Junior és Kadett Kick-box Világbajnokságra utazó magyar válogatottba kerülés érdekében.

 

Budapesti Kick-box Világkupa – Barátság SE Battonya: Rádai Roland, Mezei Nikolett, Rádai Imre (forrás: Gregor László)

Rádai Roland, Mezei Nikolett, Rádai Imre - Barátság SE Battonya: (forrás: Gregor László)



A három nap a megszokott hangulatban telt el: örömök, csalódások, hangos drukkolás, szélsőséges megnyilvánulások, igazi versenyhangulat, emlékezetes küzdelmek jellemezték a kick-box sport hazai ünnepét. A megnyitó ünnepségen többek között Galambos Péter magyar elnök, Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Roy Baker WAKO elnök köszöntötte a résztvevőket, Király István, a WAKO európai elnöke és dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke társaságában.

A Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjai közül öt megyei klub versenyzői indultak el. Felkészülten érkeztek, nagy csatákat vívtak, ráadásul bőven jutott a trófeákból is. Összesen 16 első, 21 második és 19 harmadik hely jutott megyénk sportolóinak, zömében point-fighting és formagyakorlat szabályrendszerben. A sok jó eredmény és sikeres versenyző közül nagyon nehéz kiemelni bárkit is.

A felnőttek között a battonyai Mezei Nikolett csapat és egyéni versenyszámban is aranyérmes lett, kicklight kategóriában nyújtott teljesítménye alapján a legjobb női kicklightosnak választották és különdíjban részesült. Jancsó Lili és Szekeres Flóra egyéniben duplázott csakúgy, mint a kondorosi Petrovszki Márton. Brebovszki Zoltán és Petrovszki Márton a csapattal együtt háromszor léphetett a dobogó legfelső fokára. Bár érmet nem szerzett, de a ringes Mármarosi Patrikot csak az ukrán világbajnok tudta megállítani. A sok utánpótlás érem sok ranglista pontot is jelent. Nem unatkozott a füzesgyarmati Gasparik Róbert nemzetközi bíró sem, volt munkája bőven.


Budapesti Kick-box Világkupa – Laurinyecz Emma és Petrovszki Márton (Kondorosi Kick-box Klub)

Budapesti Kick-box Világkupa – Laurinyecz Emma és Petrovszki Márton (Kondorosi Kick-box Klub)



A világkupa után elkezdődhet a számolgatás, ki hol végzett a ranglistán, majd elkezdődik az a számolgatás is, hogy mennyibe kerül majd és hogyan lesz előteremtetve az utánpótlás világbajnokságon indulók költsége, ami minden évben sorsdöntő kérdés.

Ezzel a tavaszi versenyidény még nem ért véget, hiszen a formagyakorlatosok Orosházán rendezik meg a Magyar Bajnokságot július 2-án. Ekkor lesz teljes az utánpótlás világbajnokság indulóinak listája.


Budapesti Kick-box Világkupa – a Békéscsabai JALTE Debreczeni team csapata, balról Haba József edző, jobbról Debreczeni Dezső vezető-edző

(a Békéscsabai JALTE Debreczeni team csapata a Világkupán, balról Haba József edző, jobbról Debreczeni Dezső vezető-edző - forrás: Gregor László)

EREDMÉNYEK:

POINT-FIGHTING SZABÁLYRENDSZER:

Junior korosztály:

63 kg. 3. Viczián Dániel (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
46 kg. 2. Petró Lili (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
50 kg.2. Petró Lili (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
55 kg. 3. Viczián Vivien (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

Junior csapat:
3. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team (Malatyinszki Bendegúz,Viczián Dániel)

Kadet 1 (serdülő) korosztály:
32 kg. 2. Szikora Bence (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
37 kg. 3. Petró Bálint (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
28 kg. 3. Jancsó Csenge (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
32 kg. 1. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
37 kg. 2. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
47 kg. 1.Fördős Jázmin (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
+47 kg. 1. Jancsó Lili (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

Kadet 1 csapat:
Fiúk:
1.Békéscsabai JALTE-Debreczeni team I. (Born Henrik, Efthymiadis Ionnis, Szikora Gergő)
2. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team II.( Ambrus Gyula Sebestyén, Balogh Márton, Stír István, Szűcs Máté)

Lányok:
2. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team (Debreczeni Frida, Fördős Jázmin, Jancsó Lili)

Gyermek korosztály

24 kg.
3. Ambrus Gyula Sebestyén (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
3. Efthymiadis Ionnis (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

30 kg. 3. Szikora Gergő (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
36 kg. 3. Stír István (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

27 kg. 2. Nátor Petra (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

30.kg.
2. Debreczeni Lilla (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
3. Fazekas Kinga (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

33.kg.
1. Fazekas Kinga (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
2. Debreczeni Lilla (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

+36 kg.1. Batke Erzsébet (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

Gyermek csapat:
1.Békéscsabai JALTE-Debreczeni team I. (Debreczeni Lilla, Fazekas Kinga, Nátor Petra)
2. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team II.( Batke Erzsébet, Szekeres Emma, Efthymiadis Efthymia)

Zöld öv alatti kategória:
Junior korosztály:
2. Kovács Benjamin Adrián (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály:

47 kg. 3. Fazekas Kristóf (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
60.kg.3. Szabó Szófia (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

Kadet 1 (serdülő) korosztály
+42 kg. 3. Szűcs Levente (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
32 kg. 2. Petró Laura (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

Gyerek korosztály:
+28 kg. 3. Stír István (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
28 kg.
1. Fazekas Kinga (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
2. Debreczeni Lilla (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
3. Nátor Petra
+36 kg. 3. Batke Erzsébet (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

Gyakorló kategória:
Kadet 1 (serdülő) korosztály:
32 kg. 1. Szekeres Flóra (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:

Junior korosztály:
57 kg. 2. Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
70 kg. 2. Pántya Réka (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

Kadet 1 (serdülő) korosztály:
32 kg. 2. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)
+47 kg. 1. Jancsó Lili (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

Gyakorló kadet 1.
32 kg.3. Szikora Bence (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team)

KICK-LIGHT szabályrendszer:
65 kg. 1. Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya)

FORMAGYAKORLAT szabályrendszer:

Felnőtt korosztályú eredmények

Kreatív Felnőtt Női Pusztakezes 3.Halustyik Cintia  (CONTACT K.T.H.E. Orosháza)

Kreatív Felnőtt Női Fegyveres 2.Halustyik Cintia (CONTACT K.T.H.E. Orosháza)

Kreatív Felnőtt Férfi Pusztakezes 2.Zahorecz Noel (CONTACT K.T.H.E. Orosháza)

Kreatív Felnőtt Férfi Pusztakezes 3.Brebovszky Zoltán (CONTACT K.T.H.E.) Orosháza

Kreatív Felnőtt Férfi Fegyveres 2.Brebovszky Zoltán (CONTACT K.T.H.E. Orosháza)

Kreatív Felnőtt Mix Csapat 1. CONTACT K.T.H.E. Orosháza (Halustyik, Brebovszky)

Zenés Felnőtt Férfi Pusztakezes –2.Zahorecz Noel (CONTACT K.T.H.E. Orosháza)

Zenés Felnőtt Férfi Pusztakezes –3.Brebovszky Zoltán (CONTACT K.T.H.E. Orosháza)

Zenés Felnőtt Férfi Fegyveres 1.Brebovszky Zoltán (CONTACT K.T.H.E. Orosháza)

Zenés Felnőtt Női Pusztakezes 2.Halustyik Cintia (CONTACT K.T.H.E. Orosháza)

Zenés Felnőtt Női Fegyveres –3.Halustyik Cintia (CONTACT K.T.H.E. Orosháza)

Zenés Felnőtt Mix Csapat 1. CONTACT K.T.H.E. Orosháza (Zahorecz, Brebovszky)

Utánpótlás eredmények

Kreatív Cadet2 Lány Pusztakezes 3. Bak Ágnes Panna (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)

Kreatív Cadet1 Lány Fegyveres  1. Laurinyecz Emma (Kondorosi Kick-boksz SE)

Kreatív Cadet1 Fiú Fegyveres  1. Petrovszki Márton (Kondorosi Kick-boksz SE)

Zenés Cadet1 Fiú Fegyveres 1. Petrovszki Márton (Kondorosi Kick-boksz SE)

Kreatív Cadet1 Mix Csapat 1. Kondorosi Kick-boksz SE (Laurinyecz, Petrovszki)

Nátor Petra egyéni támogatója: Pro Filii Alapítvány

További programok »

FEL