Szarvas Péter: Tartható lesz a költségvetés

2018. február 23. 12:08 | Varga Diána

Nem vesz lottót, ugyanis Békéscsaba költségvetését alaposan átgondoltnak és tarthatónak tartja Szarvas Péter. A város polgármestere erről a februári közgyűlést értékelve beszélt.

A polgármester a közgyűlés legfontosabb napirendjének a költségvetést nevezte, amely véleménye szerint nem csak a vonatkozó jogszabályoknak, hanem a csabaiak elvárásainak is megfelel. Kiemelte: 38 milliárd forintos költségvetése még nem volt a városnak, ugyanakkor a nagy volumenű, 27 milliárd forintos uniós és kormányzati forrásból megvalósuló fejlesztéseket is kiemelkedőnek nevezte.

Szarvas Péter leszögezte: az összes önkormányzati intézmény 6,7 milliárd forinttal gazdálkodik idén, működésük támogatásához a város 2,3 milliárd forintot ad. Jelezte azt is, hogy a 430 millió forint többletköltséget okoz kötelező bérrendezésre mindenhol rendelkezésre áll a szükséges forrás. A polgármesteri hivatalban a köztisztviselők július 1-től 5 százalékos illetményemelést kapnak.

A városvezető arról is beszélt, hogy az önkormányzat 1,3 milliárd forintot költ az önként vállalt feladatokra, köztük szociális kiadásokra, a sporttámogatásra, pszichológiai ellátásra, kulturális kiadásokra és a civil szervezetek támogatására. Az eddig elindult fejlesztések közt említette az M44-es út építését és a Munkácsy-negyed beruházást, de emlékeztetett arra is, hogy idén kezdődik a Röplabda Akadémia, a nyomdaipari képzőközpont és a Wenckheim-kerékpárút kivitelezését. A saját fejlesztések közt az óvodai eszközbeszerzéseket, a műfüves pályák építését, az Ostoros utcai csatornaépítést, és a kenderföldi ivóvízhálózat kialakítását említette.

A polgármester kiemelte, hogy 154 millió forintot költhet a város év közben, ha az önkormányzat a mostaniak mellett plusz bevételekre tesz szert. Véleménye szerint erre van esély, a forrást az intézményekre, a szociális támogatásokra, a közművelődésre, sportra költik majd. Kiemelte az Árpád fürdőben induló, várhatóan 25 millió forintos felőjítás és a téli fürdőben várhatóan idén befejeződő gyermekmedence kialakítását.

Szarvas Péter azt is megjegyezte, hogy 338 millió forintos hitelt vesz fel az önkormányzat, ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy hamarosan betelik a békéscsabai hulladéklerakó depó, amelynek bűvítésére a városnak valószínűleg további hitelt kell majd felvennie (nem hiteles becslések alapján 350 millió forint lehet az új terület kialakítása. Beszélt arról is, hogy megvan a kivitelezője a 6,2 kilométer új csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését célzó beruházásnak a Kastélyszőlők és a Bethlen utcában, amely 312 millió forintot vesz majd igénybe.

Ugyanakkor kiemelte: nem ért egyet azzal, hogy közpark legyen az Arany János kollégiumnál kitermelt erdőből, majd arról tájékoztatott, hogy tájépítészt bíznak meg a területen kialakítandó elképzelések felvázolásával.

Borbola István, polgármesteri fejlesztési tanácsadó a Kétegyházi és a Csanádapácai úti iparterületek fejlesztéséről szólt: mint mondta, ezekkel a beruházásokkal azt szeretnék elérni, hogy Békéscsabán telepedjenek le beruházók, ezeken a helyszíneken felhúzva csarnokaikat, termelőüzemeiket, munkahelyeket létrehozva. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a két terület a Nemzeti Befektetési Ügynökség is felvette ajánló listájára.

 

 

További programok »

FEL