Szarvas Péter: A járvány ellenére 2021 is a fejlesztések éve lesz Békéscsabán

2021. március 9. 14:18 | Mikóczy Erika

A járvány átszövi a mindennapjainkat, átszövi nemcsak az egészségügy, hanem az önkormányzat működését, az óvodák, iskolák, az ifjúság vagy a kulturális intézmények mindennapjait, a sportéletet, a civil életet. Sok mindent át kell gondolnunk, de muszáj bizakodónak, lennünk, hogy – talán nem is olyan sokára – visszatérhet minden a megszokott kerékvágásba. Addig is vigyázzunk magunkra és egymásra – fogalmazott Szarvas Péter polgármester, akivel Békéscsaba költségvetéséről beszélgettünk.

– A veszélyhelyzeti jogrend idején polgármester úr dönt közgyűlési hatáskörben is, így most ön fogadta el Békéscsaba 2021. évi költségvetését. Számos egyeztetés előzte meg a rendelet megalkotását. Ez hogyan zajlott?

– A közgyűlés tagjai közül mindenkit bevontam a rendeletalkotási folyamatba. Időben, a döntés előtt tíz nappal megkapták a rendelet-tervezetet. Azt követően három kiscsoportban konzultációt ajánlottam a képviselők számára, amellyel ők éltek is. Konstruktív viták voltak a rendelet egyes részleteit illetően, és módosító indítványok érkeztek például a Hajrá Békéscsaba Egyesülettől, amelyeket a lehetőségekhez mérten beépítettünk a rendeletbe.

 

– Melyek a 2021. évi költségvetés legfontosabb elemei?

– Az önkormányzat idei évi költségvetése 40,7 milliárd főösszeggel számol. 13,3 milliárd forintot működésre, 27,4 milliárdot beruházásokra, felújításokra szeretnénk fordítani. A működési költségekből finanszírozzuk 19 intézményünket, az óvodáinkat, szociális intézményeinket, a háziorvosi szektort, a gyermekélelmezést, a kulturális intézményeinket és a polgármesteri hivatalt is. A működési költségek másik részéből pedig lényegében városüzemeltetési feladatokat látunk el: finanszírozzuk a közvilágítást, fizetjük a helyi autóbusz-közlekedést, füvet nyírunk, fákat tartunk karban, kátyúzzuk az utakat, valamint játszótereket, járdákat, kerékpárutakat tartunk tisztán. Emellett természetesen a sportéletre a fiatalokra vagy a szociális segélyezésre is gondoltunk. Szerettünk volna 13,3 milliárd forintnál többet fordítani a város működésére, azonban csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. A beruházásokra 27,4 milliárd forint az előirányzat, tehát elmondhatjuk, hogy 2021 is a fejlesztések éve lesz. 48 projekt zajlik Békéscsabán, valamennyi beruházás vagy európai uniós, vagy a magyar kormánytól érkezett támogatásból, vagy pedig – kisebb részben – saját forrásból fog megtörténni.

 

– Melyeket emelné ki a 48 folyamatban levő beruházás közül?

Számos olyan fejlesztésünk van, amely jól látható valamennyi békéscsabai számára. Családbarát intézkedésként bővítjük a Lencsési bölcsődét, befejeztük a Manóvárovi felújítását, elindul a Lencsésin a Napsugárovi felújítása, valamint Gerlán felnőtt és gyermek háziorvosi rendelő épül. Városszerte folytatódnak a kerékpárút-építések, most a Kétegyházi úton zajlanak munkálatok, az Élővíz-csatorna mentén épül 4 kilométeres kerékpárút, de folytatjuk a Dobozi úton is a kerékpárút-építéseket. A Beliczey-kúria felújításával és bővítésével új otthont kap a bábszínház, és zajlik a Munkácsy Emlékház felújítása. Májusban befejeződik a közvilágítás korszerűsítése, amelynek részként 7400 LED-es lámpatestet szerelünk a régi lámpatestek helyére a város minden pontján. Így nagyobb lesz a fényerő és a biztonságérzet az utcáinkon, ráadásul kisebb lesz Békéscsaba villanyszámlája is.

 

 

Zajlanak a járdafejlesztési és az útfejlesztési program előkészületei, idén nyáron már itt is indulhat a munka. Jelenleg azt vizsgáljuk – a képviselőkkel történt egyeztetések után –, hogy a javaslatok közül mi az, ami belefér a rendelkezésre álló keretbe. Továbbra is kiemelten kezeljük a fásítást, a város felelősen gazdálkodik Békéscsaba faállományával, közterületen 62 ezer fa van az önkormányzat gondozásában. Egy olyan új programot is elindítottunk, amely a kutyás gazdikhoz kapcsolódik: a közterületen kutyaürülék-összegyűjtő eszközöket fogunk kihelyezni. Ezzel, illetve azzal is tisztábbá szeretnénk tenni a várost, hogy a közterületi hulladékgyűjtő-edények számát növelni fogjuk, és a régi, betonkukákat kicseréljük. Ahol indokolt bővíteni szeretnénk a kerékpártárolók számát is, hogy ne a fákhoz láncolják az emberek a bicikliket. Tíz közterületi kamerával bővül a rendszer, bízunk benne, hogy ezzel például a kerékpárok is nagyobb biztonságban lesznek. Egyébként tavaly és a napokban is hozzájárult a közterületi kamerarendszer egyes károkozások után a bűnösök felderítéséhez. Számos tekintetben – például a közvilágítás, a kerékpárutak vagy az út- és járdafelújítások – gondoltunk természetesen Gerlára, Fényesre, Jaminára, Mezőmegyerre is. Bár takarékosan, beosztóan kell bánni a kereteinkkel, a város idén is szépülni fog.

 

– A kulturális intézményeknek ez az időszak különösen nehéz. Van-e lehetőség arra, hogy az önkormányzat valamilyen módon segítsen nekik?

– A kulturális intézményekben dolgozók akkor boldogok, akkor nyugodtak, ha tevékenykedni tudnak a választott szakmájuknak megfelelően. A színházban és a bábszínházban a színészek hiányolják a nézők tapsát, a könyvtár az olvasókat, a múzeum sem fogadhat látogatókat, valamint a Csabagyöngye és intézményei sem szervezhetnek most programokat. Mi azt tudjuk nyújtani, hogy minden egyes kulturális intézményünk esetében a munkahelyek megtartását és az alapjövedelem biztosítását megígértük, erre a keret rendelkezésre áll. Bízom benne, hogy a járvány harmadik hullámának végeztével ismét tudunk majd színházba menni, koncertre járni, megnézni egy kiállítást a barátainkkal, vagy elmehetünk a könyvtárba olvasni, kölcsönözni, egy-egy irodalmi rendezvényre, illetve elvihetjük gyermekeinket, unokáinkat a bábszínházba. Muszáj bizakodónak lenni, muszáj hinni abban, hogy a járvány véget ér, és újraindulhat az élet minden téren. Addig is vigyázzunk magunkra és egymásra.

További programok »

FEL