Sörös konferencia Békéscsabán - kisüzemi sörök a kereskedelemben

2017. május 25. 17:06 | Busi Ottó

 

Országos szakmai konferenciát rendeznek Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban. A konferencia célja, hogy a kisüzemi sör gyártókat, forgalmazókat és a fogyasztókat egy közös eseményen szólítsák meg, valamint bemutassák őket egymásnak. Ezen felül a szabályozási környezetről, azok aktualitásairól, változásairól is tájékoztassák az érintetteket.

A rendezvényen bemutatkozik a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete, akik az elmúlt időszak eredményeit is ismertetik a résztvevőkkel. Ezután a Szent István Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékének képviselője mutatja be a kisüzemi sörfőzés elmúlt 25 évét - egy kívülálló szemével. Ezt követően a kézműves sörkészítés fellendülésének és hanyatlásának elmúlt 15 évét, valamint a hazai sörfőzés több száz éves történetét is megismerhetjük. Befejezésként a sör és gasztronómia találkozását hallhatják a megjelentek, majd egy komolyabb téma zárja a rendezvényt: a sörfőzdék adózását ismerteti Dr. Kovács Tamás, a NAV Békés Megyei Igazgatóságának vezetője.

A konferencia 2017. június 2-án pénteken lesz 13:30-tól. A részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Helyszíne a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ panoráma terme.

Bővebb információ: +36/30-516-3151
Regisztráció: info@csabaisorfesztival.hu

További programok »

Itthon

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek 1,55 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szállodákban, ami 8 százalékkal több az egy évvel korábbinál - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége honlapján közzétett februári Trendriportból.
2026. április 6. 17:00
FEL