Sok mindenben első a 23. Csabai Kolbászfesztivál

2019. október 25. 11:14 | behir.hu

Hégely Sándor a 23. Csabai Kolbászfesztivál csütörtök esti megnyitóján kiemelte, idén nincs jubileum, mégis a mostani fesztivál mérföldkő a rendezvény életében, több szempontból is. Ezekből mutatunk egy csokorra valót.

A közelmúltban átadták az M44-est, így gyorsabban, kényelmesebben érkezhetnek a látogatók az ország és a világ számos pontjáról. A legtöbben a határokon túlról Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból jönnek, de lesznek vendégek Ausztráliából, Amerikából is. Nyugodtan nevezhetjük az M44-est kolbászútnak is, hiszen a kolbász fővárosába és fővárosából is könnyebb az eljutás, ez pedig Csaba valutájának, a kolbásznak a célba érését is segíti.

Azzal, hogy Békéscsaba bekerült az országos gyorsforgalmi úthálózatba, kijelenthető, aki például Budapestről ugyanakkor indul el otthonról, mint a korábbi években, legalább fél-háromnegyed órával hamarabb ehet kolbászt, szórakozhat a programokon.

A 23. az első olyan kolbászfesztivál, ahol külön kellett választani az ifjúsági gyúrást. Annyian jelentkeztek – több mint 400 csapat – hogy csütörtökön tartották meg az óvodások és az általános iskolások kolbásztöltő versenyét, és ma, pénteken rendezik a középiskolások és egyetemisták gyúróversenyét. Ez is bizonyítja, hogy a fesztivál nagyban hozzájárul a hagyományaink, értékeink megőrzéséhez továbbadásához.

A múlt év után idén ismét népszerűsítik a mangalicatermékeket. Ennek az őshonos magyar fajtának a húsából rotyognak majd az ételek a bográcsokban a töltöttkáposzta-főző versenyen, valamint a csapatok ilyen húsból készített kolbászokkal versenyeznek vasárnap.

A 23. az első kolbászfesztivál abban a tekintetben is, hogy a nemzetközi szárazkolbászversenyen az első háromban két olyan fiatalember végzett, akiknek az édesapjuk is fődíjas lett korábban. A mostani az első olyan kolbászfesztivál, ahol a férj után két évvel a feleség által fűszerezett kolbászt találta a legjobbnak több bírálati forduló után a 40 tagú zsűri. Abban is csak a második olyan kolbászfesztivál az idei, hogy nem királya, hanem királynője van a rendezvénynek, Juhászné Varga Borbála személyében.

A 23. kolbászfesztivál abban is rendhagyó, hogy akik tegnap 14 óráig léptek be a rendezvényre, és bent is maradtak, nem kellett belépőt fizetniük. Ezzel azt is segítették a szervezők, hogy az ifjúsági és a nyugdíjas csapatoknak a szurkolói is minél nagyobb számban jöjjenek ki, a nagyszülők és az unokák kölcsönösen is láthassák egymás munkáját. 

Ha összetennénk a 23 fesztiválon készített, készülő összes kolbászt, a hossza már túljutna Budapesten, a mostani versenyeken töltött kolbászok pedig körbeérnék Békéscsabát. Csak a versenyeken több mint tízezer kiló kolbászt gyúrnak a csapatok, ami szintén rekordnak számít.

Ugyanakkor a 23. az a kolbászfesztivál is, ahol a mottó a régi maradt: A csabai Csabán az igazi!  

Forrás: Csabai Kolbászfesztivál

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL