Sikeres évet zártak a csabai kosárlabdázók

2021. december 31. 14:50 | Papp Ádám Sándor

Sikeres évet zárt a Békéscsabai Kosárlabda Klub 2021-ben – emelte ki Jancsika Árpád, a csapat vezetőedzője. Ugyan a csabai kosárlabdázóknak júniusban nem sikerült kiharcolniuk az NB I/B-s tagságukat, a 2021/22-es idényben vezetik a tabellát és a Hepp Kupában is bejutottak a legjobb 8 együttes közé.

A csabai kosárlabdázók idén a második helyen zárták az NB II Keleti csoportjának alapszakaszát. A viharsarkiak a rájátszást követően a keresztjátékban a Dunaharaszti MTK ellen maradtak le a feljutásért zajló négyesdöntőről. A kudarc ellenére erősen kezdte a 2021/22-es kiírást Jancsika Árpád csapata, amely jelenleg a tabella első pozíciójából várhatja a folytatást. Kovács József szerint 2021-ben több fronton előrelépett az együttes.

– Csapatként nagyon jól működtünk egész évben, ebben léptünk a legtöbbet előre. Hogyha valakinek nem ment a játék, akkor egy, két vagy három ember előrelépett és kihúzta a többieket a gödörből – fogalmazott Kovács József.

A csabaiak a sikeres bajnoki szereplésen túl a Hepp Kupában is helyt álltak: több, magasabb osztályú ellenfelet győztek le a sorozatban.

– A Hepp Kupában óriási skalpokat gyűjtöttünk be, hiszen legyőztük az NB I-es Békést és az NB I-es Hódmezővásárhelyet. A legnagyobb meglepetés a piros csoportos Nagykőrös legyőzése volt, akik több, mint 20 éve az NB I-ben szerepelnek, hatalmas hagyománya van ott a kosárlabdának, de egy kiélezett mérkőzésen őket is sikerült legyőznünk – emelte ki Jancsika Árpád.

A vezetőedző hozzátette, hogy 2022-ben szeretnének az első két hely valamelyikén zárni a bajnokságban, a keresztjátékban pedig kivívni a négyesdöntőbe jutást és lehetőség szerint feljutni az NB I/B zöld csoportjába.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL