Ismét oktatott a Békéscsabai KK az NB II. keleti csoportjában

2021. december 5. 09:23 | Erdei-Kovács Zsolt

Az egészségesnél magasabb stressz szintet nem okozott a szombaton este megrendezett Békéscsaba - Gyula összecsapás, legalábbis a hazai csapatnak és a csabai szurkolóknak. Békéscsabai KK - Gyulai Color KE 124 - 53.

Jancsika Árpád vezetőedzőnek ezúttal sem volt túl erős késztetése arra, hogy tövig rágja a körmét, bár erre nyilvánvalóan kiélezett helyzetben sincs kifejezett igénye. Arra viszont igen, hogy a csapata a legkönnyebbnek látszó mérkőzést is komolyan vegye. Ezúttal a szomszéd város alakulata, a tabella végén tanyázó Gyulai Color KE volt a vendég és a csabaiak – mint eddig – szombaton este is igazán figyelmes vendéglátónak bizonyultak. Abban a tekintetben legalábbis mindenképpen, hogy mindent megtettek a győzelem érdekében.

A csabai srácok már a harmadik negyed végén olyan eredményt produkáltak (92:33), amely beillett volna végeredménynek, a meccset persze 4/4-re játszák, így arra is lehetőség adódott, hogy a hazaiak vezetőedzője a beválttól eltérő csapatösszetételt próbáljon ki.

– Komolyan vettük a mérkőzést, ahogyan a gyulaiak is, de az is tudható volt, hogy ők más céllal lépnek majd pályára, mint mi – kezdte a meccs utáni összegzést Jancsika Árpád. Hozzátette, nekik az volt a fontos, hogy ebben a járvány sújtotta helyzetben egyáltalán ki tudjanak állni.

 

Jancsika Árpád vezetőedző

 

– Nekünk továbbra is az a meghatározó, hogy a nehezebb mérkőzésekre tudjunk készülni, a következő héten Debrecenbe utazunk, aztán a Nyíregyháza érkezik hozzánk, akikkel együtt, fej-fej mellett vezetjük a tabellát – engedett betekintést a kulisszák mögé a vezetőedző, kiegészítve azzal, hogy a Gyula elleni összecsapás igen hasznos mérkőzés volt. Az ilyen megmérettetéseken mindenki játéklehetőséghez juthat, nem feltétlenül azok játszanak 30-35 percet, akiknek a rangadókon is helyt kell állniuk – mondta.

Jönnek az ünnepek, készül majd a töltött káposzta és a bejgli, így joggal merül fel, hogy mennyire engedhetik el magukat a játékosok? A békéscsabaiak vezetőedzője igencsak frappáns választ adva ismertette, hogy ő hosszabb, akár egy hetes szünetet is adott volna a játékosainak az idei utolsónak tervezett edzés, azaz december 22. után, de ők nem éltek ezzel a lehetőséggel, sőt, kérték, hogy hamarabb kezdhessék meg a felkészülést. Éhesek tehát, azonban nem az ünnepi kosztra, hanem a sikerre, mindenképpen győzelmet szeretnék elérni.

 

Kovács József irányító, csapatkapitány

 

Januárban nem lesz pihenő, négy mérkőzés vár rájuk, de addig is van tennivaló.

– A nagy célok eléréséhez elengedhetetlen a lemondás, úgyhogy nem lesznek óriási kajálások, hanem sok edzés lesz továbbra is – tette hozzá végül a vezetőedző. A csapatkapitány összegzésében úgy fogalmazott, mind a Gyula, mind pedig a Békéscsaba odatette magát és mindkét csapat jól küzdött az egész mérkőzésen. Kovács József irányító a személyes ambícióival összefüggésben kifejtette, azt szeretné, hogy az összes mérkőzést megnyerjék és minél előrébb végeznének a Hepp Kupában, valamint a bajnokságban.

További programok »

FEL