(Prológ: Sanyi volt vagy két és fél éves, amikor egy kővel megkínálta Gajdács dédi kakasát. A szárnyas sem volt rest. Nyomban megcsípte a kisfiú arcát. A kakasmanőver nyoma máig meglátszik. Sanyi egyébként a bátyám. A kakast pedig kakasnak hívták. No de a mi kakasunknak neve van! Ráadásul Békéscsaba álló és néhány méterig magasságig repülő csillaga, Sanyi még mindig megkerülhetetlen.)
(Zsibrita Pál kékben – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
– Meglepő, hogy ez a kakas az emberek közt futkározik, kukorékol, de engem egyáltalán nem bosszant – mondja a piac melletti toronyházban, azaz a színészgarzonban élő Zsibrita Pál, a szlovák suli egyik pedagógusa. Amikor elmondom, hogy az egyik hölgy ismerősöm egy jó pár évig szintén ott lakott a garzonban. És ő például nem annyira örült annak, amikor nyáron, nyitott ablak mellett Sanyi már hajnal négykor rázendített. Ekkor azt feleli, akkor ő biztos, hogy nem falusi lány (de az – a szerk.), a madarak már korábban elkezdenek énekelni.
Majd a tér felé veszem az irányt, ahol Fosztó András táncos Marci kisfiát tolja babakocsiban. Kiderül, őt sem zavarja a kétlábú tollas illető. Sőt, nagyon emberinek tartja, hogy néhány környéken élő lakó eteti, vizet visz neki. Inkább azt furcsállja, hogy Sándor olykor nagyobb figyelmet kap, mint egy-egy színművész a színészházban.
(Fosztó András és Marci – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
– Összességében a gyerekeknek nagy élmény – teszi hozzá. – Marci is szokta nézegetni, majd amikor megunja, a pelenkát a fejére húzza. Mintegy jelezve, „Most már hagyd abba, Sanyi kakas!”. Hamarosan kertesházba költözünk, tehát rágyúrunk a kakashangra.
Közben rátalálok hősünkre, aki egy bokor alatt bőszen tollászkodik.
– Itt nem zavar ez senkit – mondja egy Sanyihoz közeli padon ülő idősebb hölgy, aki a szemközti négyemeletesben lakik. – Na jó! – folytatja. – A mi ablakunk alatti fán is lakott egy darabig, de átköltöztettük ide, ahol nyugodtan elvan.
(Sándor szépítkezik – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
A nő hamarosan elmegy, és én a helyére ülök. Sanyi még mindig bőszen tollászkodik. Talán csajhoz készül? Mindenestere én várok a nagy pillanatra, hogy megörökítsem.
– Tiéd? – kérdezi nevetve a nyíregyházi Gábor (ezt később tudom meg). – Ja – felelem –, lehoztam ebéd előtt sétálni. Amúgy nem. Sanyi mindenkié. – Gondoltam, hogy vagy Sanyi vagy Pityu a neve. Nekünk van egy Gyuri macskánk és egy Zoli kutyánk. Nyíregyházán már rég a galuskát taposná.
Azt követően Gáborral és Csinszka leányával tervbe vesszük, hogy készítünk a baromfi királyával egy közös fotót. Ám Sándor ekkor egy rém fájdalmas károgásba kezd. Katt-katt, elkészül a kép és visszaülök a padra. Ekkor a Munkácsy tér csődöre már elnémul, de egy lábra áll. Harci pózba helyezi magát.
(Gábor, Csinszka és Alexander – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
– A maga kakasa? – ezt már egy egri nő kérdi, akinek a lánya közben már dokumentálja a csabai csodát. Elmesélem nekik is, Sanyi kakas bő három éve egy bácsitól szökött meg a közelben pihegő piacról. Szabadságra vágyott, itt megkapja.
Aztán valahogy belebotlok a következő messziről érkezett emberbe is. Pontosabban a messziről érkezett embernek lehet nagyot mondani, újat mutatni. Lehet, hogy ki kellene tennem egy kalapot.
Galéria
– Hogy kerül ide egy kakas? – de ezt már egy berni pásztort sétáltató fiatal nő kérdi. – Ön sem békéscsabai? – Kedden költöztünk ide Győrből. – ??? – A férjem itt lesz edző. (Vajon kiről van szó? A tippeket a Szabadság tér 20-22. szám alatti szerkesztőségbe várjuk.)
Sanyi kukorékol; a kutyus csak nézi. Majdan ők is lemennek.
– Noha Sanyi a szabadságot választotta, de valamiért nem akar elszakadni ettől a tértől – fejtegeti egy közelben lakó ismerősöm. – Lehet, hogy az előző életében itt élt. Mert ilyet nem csinál egy kakas. A mi szemszögünkből nézve ez egy nem normális kakas. De az sem normális, hogy este 11-kor kukorékol. Lehet, hogy valamit szív ez a Sanyi?
Aztán a megfáradt rocksztár lekuporodik, mint egy macska, mi meg elmegyünk dinnyét venni.
