Rós ha-sána a Művész Kávéházban – Kulturális esten köszöntötték a zsidó újévet

2024. szeptember 27. 10:10 | Kintner Nikolett

Teltház fogadta a BÉT Bárhesz Egyesület által szervezett kulturális rendezvényt a Művész Kávéházban. A esemény célja a békéscsabai zsidó kultúra és hagyományok átadása volt.

Úgynevezett Rós ha-sánát tartottak a békéscsaba Művész Kávéházban szerda este. Az esemény a zsidó újév köszöntéséről szólt, ahol Horváth Sándor, a BÉT Bárhesz Egyesület elnöke elmondta: örül, hogy ilyen nagy az érdeklődés, és fontosnak érzi, hogy a helyi közösségek követhessék saját hagyományaikat, ezért is mérvadó a rendezvény számukra.

– Ennek az ünnepnek az örömteli része az, hogy készüljünk a bűnbánati időszak, a jom kipur időszakára, ami egyébként szintén egy bibliai, tórai ünnep a Rós ha-sánát követően 10 nappal lesz. Mi ezzel készülünk a közösséggel, a barátainkkal, a vendégeinkkel, a zsidó újévre – fogalmazott az egyesület elnöke. 

Az eseményen bemutatták Szinetár Miklós, rendező és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész önéletrajzi regényét is. Ez esetben az íróval Kadelka László, a Békéscsabai Jókai Színház ügyelője és színésze beszélgetett új művéről és annak körülményeiről.

 – Ez egy önéletrajz. Nem akartam önéletrajzot írni, de rábeszélt a kiadó. Azzal a feltétellel írtam meg, hogy a boríton legyen rajta: önéletrajz szerűség és egyebek. Tehát írok az életemről, az eseményeiről, de arról is, hogy azzal kapcsolatban mi jut eszembe a máról – nyilatkozott Szinetár Miklós. 

Az eseményen egy kisebb kiállítással is várták a résztvevőket, ahol különböző könyvek, tekercsek és további, az ünnepi eseményhez köthető tárgyak voltak megtekinthetők.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL