Röplabda: Hét magyar játékossal hosszabbított a BRSE

2021. március 11. 13:01 | Papp Ádám Sándor

Még javában zajlik a 2020/21-es bajnoki idény a hazai röplabdázásban, a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE vezetése már a jövőre gondol és hét, a jelenlegi keretben szereplő magyar játékossal hosszabbított szerződést.

A BRSE két saját nevelésű, többszörös magyar bajnok és kupagyőztes játékosa, Molcsányi Rita és Glemboczki Zóra élő szerződéssel rendelkezett a következő szezonra, de már most további egy évre elkötelezték magukat a klubhoz, így 2023 nyaráig biztos, hogy békéscsabai színekben szerepelnek.

– Nagyon jól érzem magam Békéscsabán és örülök a klub töretlen bizalmának. Nagyon jó érzés, hogy saját nevelésű játékosként a kezdetek óta itt tudtam lenni és végig tudtam kísérni az egyesület növekedését és sikereit. Szeretnék még sok hazai és nemzetközi sikert megélni a BRSE-vel – nyilatkozta a BRSE TV stábjának az ötszörös magyar bajnok libero. 

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke elmondta: Pekárik Eszter, a felnőtt együttes csapatkapitányával is megegyeztek, aki a 2021/22-es idényben is a BRSE-t fogja erősíteni. A válogatott centerhez hasonlóan meghosszabbította szerződését Zólyomi Rebeka is, akitől szintén sokat vár a szakmai stáb. Baran Ádám kiemelte: a klub elkötelezett a tehetséges hazai játékosok nevelése és képzése iránt.

– Nagyon fontos az, hogy saját nevelésű, tehetséges magyar fiatalokat is beépítsünk a felnőtt csapat keretébe. Ezért hosszabbítottunk Szatmári Lillával, aki két éves megállapodást látott el kézjegyével, valamint két tehetséges, fiatal és saját nevelésű korosztályos válogatott libero játékos, Rády Boglárka és Kertész Petra egy-egy évre hosszabbított szerződést – fogalmazott a klub elnöke.

Hozzátette: jelen állás szerint hét játékos rendelkezik szerződéssel a 2021/22-es idényre. Az elnök arról is beszélt, hogy a háttérben zajlanak az egyeztetések a keret többi játékosával és további kiszemeltjeikkel is tárgyalnak, amelyről később adnak tájékoztatást.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL