Röplabda: Békéscsaba ad otthont az Országos Serdülő Bajnokság döntőjének

2022. május 13. 15:50 | Papp Ádám Sándor

Békéscsaba ad otthont a női röplabda Országos Serdülő Bajnokság döntőjének. A Békéscsabai Röplabda Akadémián három napon keresztül az U17-es korosztály legjobb hat együttese mérkőzik meg egymással az aranyéremért és az értékes helyezésekért.

Két hármas csoportban kezdődött el a küzdelem pénteken a Békéscsabai Röplabda Akadémián. A Vasas, a Gödöllő és az Újpest, valamint a BRSE a Szeged és a Szent Benedek RA alkotják a triókat. A házigazda BRSE fehér együttese a Szeged csapata ellen kezdte meg szereplését a hazai rendezésű tornán. Az összecsapás első szettjét Nagy Attila tanítványai nyerték meg 25:15-re. A folytatásban magára talált a Szeged és ugyan a csabai együttes faragott tetemes hátrányából, a Csongrád megyeiek kiegyenlítettek. A viharsarki csapat azonban kijavította hibáit a harmadik etapban és fölényes, 16 pontos szettsikert aratott. A negyedik játékrészben is elemében volt a hazai gárda, amely 25:18-ra nyerte a játszmát és 3:1-re a mérkőzést.

– Az első mérkőzés az mindig babonás, nehezebben kezdjük el, meg kell szokni a termet és az elején még összeszedetlenek voltunk, de a végére belejöttünk és egy csapatként tudtunk játszani – mondta Radnai Lili, a BRSE játékosa.

A csabai együttes ugyan veretlen mérleggel kvalifikálta magát a hatosdöntőbe, az alapszakaszban sok nehézséggel kellett megküzdenie: sérülések, betegségek hátráltatták a csapatot. Nagy Attila utánpótlás vezetőedző hangsúlyozta: céljuk az, hogy a fináléban minél előkelőbb helyen végezzenek.

– Én úgy gondolom, hogy ez a 22 győzelem önmagában nagyon szép volt az alapszakaszban. Két alkalommal 3:2-re meg tudtuk verni a rivális Vasast, akik ellen hátrányból álltunk fel, de ez semmit nem jelent. Nem ez fogja eldönteni az országos döntőt, mi nem is foglalkozunk vele, hogy mennyi mérkőzést nyertünk az alapszakaszban és hogy veretlenek voltunk. Ez a három-négy mérkőzés számít, amit az országos döntőben vagy a rájátszásban játszunk – emelte ki Nagy Attila.

A pénteki csoportmérkőzések után szombaton következik a keresztjáték, míg vasárnap a helyosztókat rendezik a Békéscsabai Röplabda Akadémián.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL