Röplabda: A veretlen Nyíregyháza otthonában folytatja a bajnokságot a BRSE

2020. október 23. 07:40 | Papp Ádám Sándor

Csúcsrangadóval folytatódik a női Extraliga 4. fordulója, hiszen két veretlen együttes, a Fatum-Nyíregyháza és a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE csap össze szombaton 19 órától a Continental Arénában.

A csabai együttes a hét elején közösségi oldalán közölte, hogy az eredetileg Békéscsabára tervezett rangadó pályaválasztói jogát elcserélték, hiszen a mérkőzésre óriási igény mutatkozott, amelyet a Békéscsabai Röplabda Akadémia nem tud az elvárt szinten kielégíteni. A találkozó helyszíne ezért Nyíregyháza lesz, ahol a csapatok a rangadóhoz méltóan, népes szurkolótáborok előtt játsszák le az összecsapást. A csabai együttes legutóbb az Újpest ellen lépett pályára, ahol 3:1-es győzelmet aratott. Glemboczki Zóra szerint fegyelmezetlenül, sok hibával kezdték azt a találkozót, de aztán önmagukra találtak és felülmúlták ellenfelüket. A fiatal játékos szerint a nyírségiek ellen minden apró hiba megbosszulhatja magát, ezáltal fontos, hogy a csapat az első perctől kezdve összeszedetten játsszon. 

– A két csapat az elmúlt években emlékezetes, kiélezett mérkőzéseket vívott. Ezért is nehéz találkozóra számítok szombaton, hiszen a nyíregyházi együttesben nagyon képzett játékosok vannak, összességében egy jól szervezett gárdáról van szó. A találkozót idegenben játsszuk, amely szintén nehezítő körülmény, de úgy gondolom, ha precízen és összeszedetten, az utasításokat betartva játszunk, akkor győzni fogunk  – fogalmazott a csabaiak fiatal játékosa.

A Békéscsaba hibátlan mérleggel, a tabella első helyét foglalja el 8 ponttal. A csabai lányok a fővárosban győzték le a Vasas, az MTK, illetve az UTE gárdáját. A BRSE-t a Nyíregyháza követi szorosan 6 ponttal a tabellán. A szabolcsiak hazai pályán a Kaposvárt, majd pedig idegenben a Vasas Óbudát győzték le.

– Teljesen más hangulata lesz ennek a mérkőzésnek, mint az előző kettőnek. A Nyíregyházát a Vasashoz tudnám hasonlítani, hiszen egy képzett, jó játékosokból álló gárdáról beszélünk. Véleményem szerint mindkét együttes számára nagyon nehéz találkozó lesz, egy hatalmas taktikai csatára számítok és szoros végeredményre – vélekedett Tóth Gábor, a BRSE vezetőedzője. 

A Fatum-Nyíregyháza - Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE Extraliga mérkőzés október 24-én szombaton, 19 órától kezdődik a Continental Arénában. A találkozó alakulásáról és eredményéről hírportálunkon közzétett tudósításunkban olvashatnak majd részletesen.

 

További programok »

FEL