Röplabda: a Kaposvár vendégeként folytatja a BRSE

2020. november 13. 19:53 | Papp Ádám Sándor

Rangadóval zárja az Extraliga alapszakaszának első körét a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE felnőtt csapata. A csabai lányok a rivális 1.MCM-Diamant Kaposvár otthonában lépnek pályára vasárnap 17 órától.

Zárt kapuk mögött, de folytatódhat az Extraliga a Magyar Röplabda Szövetség döntése alapján. A Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE öt forduló után hibátlan mérleggel a tabella első helyét foglalja el, míg vasárnapi ellenfelük a Kaposvár szintén öt találkozóból hármat tudott megnyerni.

– Nem lehet könnyű meccsekre számítani az idei Extraligában, most is egy kemény összecsapás várható, amelynek bármi lehet a kimenetele, véleményem szerint a pillanatnyi forma lesz a döntő – nyilatkozta hírportálunknak Pekárik Eszter, a BRSE csapatkapitánya. 

A csabaiak szakvezetője hangsúlyozta, hogy a mérkőzésen döntő lesz az, hogy jó védekezéssel és pontos tranzíció támadással tudjanak játszani, hiszen akkor jó esélyük van a győzelemre.

– Komoly játékerőt képvisel a Kaposvár, ha csupán az előző szezonra gondolunk, akkor láthattuk, hogy amikor lefújták a bajnokságot ők álltak a tabella élén. Az ország négy legjobb csapatából kettő fog találkozni Kaposváron, kiélezett mérkőzésre számíthatunk. Természetesen a Kaposvár mellett szól a hazai pálya, mi azonban kiegyensúlyozott formát mutatunk, azt gondolom, hogy erősek és egységesek vagyunk – emelte ki Tóth Gábor.

A vezetőedző hozzátette, hogy a játékosok egészségesek, jó állapotban vannak, egy hiányzójuk lesz a rangadón. Az 1.MCM-Diamant Kaposvár – Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE Extraliga mérkőzés vasárnap 17 órától kezdődik a Kaposvár Arénában.

További programok »

FEL