Rendhagyó, 55+2 éves rózsás érettségi találkozó a Fenyvesben

2022. október 14. 09:11 | Such Tamás

A közelmúltban a békéscsabai Fenyves Szállóban tartották meg a volt Rózsa Ferenc Gimnázium 1965-ben érettségizett 4/G osztályának egykori tanulói az 55 éves találkozójukat, mely rendhagyó módon 57 évesre sikeredett.

– A pandémia miatt a kerek évszámon a találkozót nem tudtuk megtartani, ebből kifolyólag ez két évvel későbbre tolódott. A rendezvényre tizennegyed magammal érkeztem, sajnos többen már nincsenek az élők sorában – mondta Huszár Endre, az osztály egykori diákja.

 

Huszár Endre – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Huszár Endre – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

A találkozó kötetlen beszélgetéssel, egymás kölcsönös üdvözlésével kezdődött. Elmondása szerint némi szomorúságot jelentett, hogy a tanárok közül senki sem tudott megjelenni, mivel többségük szintén elhunyt, vagy egészségügyi állapotuk ezt nem tette lehetővé.

– Azt követően levezető osztályfőnököt választottunk, mindenki egyhangúlag a rangidős osztálytársunk, Kegyes Pál jelölése mellett döntött. Utána bevonultunk a terembe, és megkezdődött az osztályfőnöki óra – fűzte hozzá.

 

Galéria

 

Az elbeszélésekből kiderült, hogy valamennyien sikeres életpályát tudhatnak maguk mögött: feltalálók, tudósok, tábornokok, sikeres ügyvédek, mérnökök, informatikai szakemberek vagy éppen rendőrtisztek lettek. Mi több, az egyik tudós osztálytársuk a Cavinton feltaláló csoport tagja volt. (Még szép, hogy emlékszik rá.)

– Már diákkorunkban is rendkívül összetartó csapat voltunk – folytatta. – Többek között dr. Hegedűs Gyula – aki sikeres vállalkozó lett Kanadában – miden érettségi találkozón jelen volt, természetesen a jelenlegin is, vállalva az oda-vissza 15 ezer kilométeres repülőutat.

 

Érettségi találkozó a Fenyves Szállóban – Forrás: Huszár Endre

További programok »

FEL