Ismét András Napi Kolbászparádé lesz a Lencsési Közösségi Házban, szombaton

2024. november 28. 12:41 | Fajó Attila

Hagyományos András Napi Kolbászparádéra várják az érdeklődőket a Lencsési Közösségi Házba, szombaton délelőtt. A rendezvényen a gyermekeknek és családoknak külön kézműves programokkal is készülnek.

Immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg november utolsó szombatján a Lencsési Kolbászgyúró versenyt. A megmérettetésen induló csapatok előkészített alapanyagokkal dolgoznak majd. A kész terméket zsűri értékeli és az első három helyezettet díjazzák. 

– Több szempontot is figyelembe veszünk a zsűrizés során, én személyszerint a gyúrás folyamatát tartom a leginkább fontosnak, ott dől el minden. Persze a kisült kolbász minősége, színe, állaga, íze is sokat nyom majd a latban – fogalmazott Huszár Endre zsűritag.

A kolbászgyúró versenyen oktatási intézmények, civil szervezetek vesznek részt meghívásos alapon, összesen 9 csapat - mondta el a szervezők képviseletében Takács Péter, a közösségi ház vezetője. A reggeli óráktól és a verseny ideje alatt többek között 500 adag székelykáposzta főznek meg kóstolónak a Féja Géza téren felállított sátorban, élő zene mellett. A jó hangulat garantált.

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL