A versenyre idén három kategóriában lehetett nevezni: a kereskedelmi főzdék mellett a bérfőzetők és magánfőzők is elküldték legjobb párlataikat. Az összesítés után kiderült, hogy abszolút rekord született: összesen 1366 minta érkezett, ami túlszárnyalta a tavalyi 1353-as darabszámot. A mezőny rendkívül színes, hiszen a rutinos visszatérők mellett számos új induló is szerencsét próbált. Mi sem bizonyítja jobban a verseny nemzetközi hírnevét, mint az, hogy idén még Ausztráliából is érkezett párlat.
A bírálatot egy 28 fős, elismert hazai és nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri végzi. Az értékelés alapja egy szigorú, 100 pontos rendszer, amely során a szakemberek több érzékszervi szempontot is vizsgálnak, de legfőképpen az ízt.
– Az íz mellett megnézzük a pálinkát, hogyan is néz ki külsőre, esztétikailag, valamint az illatot és az ízt. Ez alapján zajlik a bírálat és a pontozás – avatott be a folyamatba Balogh Krisztián pálinkamester. Hozzátette, a bírálók frissességének megőrzése kulcskérdés: – Vizet, rágcsát, kenyeret és sajtot fogyasztunk a tételek között, és amikor szükséges, levegőztetjük az orrunkat, felfrissítjük magunkat, hogy az érzékszerveink végig élesek maradjanak.

A szervezők a hitelesség és a transzparencia jegyében egy teljesen új bírálati szoftvert vezettek be. Ez a rendszer garantálja a minták teljes anonimitását, a többlépcsős értékelés biztonságát és a pontszámok valós idejű rögzítését. A szakmai bírálat során az alábbi szempontok döntenek:
- Illat: technológiai tisztaság, intenzitás, karakter és tartósság (szárazpróba).
- Íz: zamat, szájérzet és a gyümölcsösség mélysége.
- Harmónia: a párlat teljes körű komplexitása és egyensúlya.

Dúl Udó Endre zsűrielnök, okleveles élelmiszermérnök kiemelte, hogy a mezőny nemcsak nagy, hanem rendkívül erős is, különösen a professzionális szektorban.
– A versenyre 129 kereskedelmi nevezés is érkezett. Ez kiemelkedően magas tétel, hiszen a kereskedelmi főzdék sokat kockáztatnak azzal, milyen minősítést kapnak, mennyire állják a sarat. Úgy gondolom, akik ide beneveztek, azok mind a hazai pálinkafőzés élvonalából érkeztek – hangsúlyozta a zsűrielnök.
– Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, egészen a legkisebbektől az idősebb korosztályig. Bízom benne, hogy ebben hosszú távon is el tudok helyezkedni, bár jelenleg még össze kell hangolnom a munkát az anyasággal, hiszen van egy olyan korú gyermekem, akire nagy hangsúlyt kell fektetnem – fogalmazott Varga-Bora Tímea, a Gyulai Pálinkafesztivál főszervezője

A zsűrizés befejeztével már csak a legizgalmasabb rész marad hátra. A díjakat – köztük a Legjobb Kereskedelmi Pálinka, a Legeredményesebb Magánfőző vagy a különleges Brillante Design és Signature díjakat – a Gyulai Pálinkafesztiválon, a pünkösdi hosszúhétvégén (május 22. és 24. között) adják át ünnepélyes keretek között. Itt derül fény arra, melyek bizonyultak 2026 legjobbjainak a 1366 minta közül.