Pozanosok a Pásztoron

2020. május 12. 20:01 | Such Tamás

Szinte minden napra jut egy (kis) zene Békéscsabán. Ezúttal kedd kora este, a Szeged Trombone Ensemble (Szegedi Harsonaegyüttes) négy tagja muzsikált – először a Pásztor utcában, majdnem az erkélyünk alatt. Természetesen az opusok a szomszéd Ancsurkának csendültek fel.

Nem panaszkodhat a megyeszékhely, de főleg Lencsési-lakótelep, ugyanis a bő 10 ezres lélekszámú városrészen egyszer a Tisza Kvintet fújta, máskor a Jókai színház művészei énekeltek.

 

Szegedi Harsonaegyüttes

Gyivicsán György, Tóth Márk, Czirok Zoltán és Sztranyák Dávid

Kedden este pedig a tótkomlósi származású Gyivicsán György – aki korábban14 évet a Tisza-parti városban tanított, illetve jelenleg a fővárosi Zeneakadémia fúvós tanszékének a tanára – valamint a volt tanítványai, akik azóta szintén harsonatanárok fújták az erkélyre „valót”.

A Szeged Trombone Ensemble is – akárcsak a Tisza Kvintet – a Filharmónia Magyarország égisze látogat el Békés megyei lakótelepeire, lakóparkjaiba. A rövid grosszóban többek között elhangzott: Vedres Csaba Laudate Dominumja, Haydn A teremtés oratóriumából egy részlet, végül pedig a Gospel Time.

 

Galéria

 

(Ezúttal a hangszer legnagyobb promója, a Mézga család főcímzene beúszó, jellegzetes pozan glisszandója elmaradt.)

 

A Szegedi Harsonaegyüttes

Ancsurka is boldog volt

További programok »

FEL