„Potenciális életmentők” lepték el Békéscsabát, hogy versenyezzenek

2021. szeptember 11. 14:02 | Vári Bianka

A Magyar Vöröskereszt 49. alkalommal szervezi meg az Országos Elsősegélynyújtó Versenyt, szeptember 11-én, az Elsősegélynyújtás Világnapján. A megmérettetésen 39 csapat mintegy 250 versenyzője méri össze tudását.

A felmenő rendszerű verseny tavaszi, online fordulóját követően a hétvégén Békéscsabán gyűltek össze az ország legjobb elsősegélynyújtói az országos döntőre. A verseny a vöröskereszt Hősképző kampányának része, amely részeként a szervezet szó szerint kiviszi az utcára az elsősegélynyújtás fontosságának üzenetét.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, hogy fontos feladatuknak tekintik az elsősegélynyújtás népszerűsítését, ezért 2012 óta roadshow-szerűen, minden évben egy-egy megyeszékhelyeken szervezik meg az elsősegélynyújtók országos versenyeit.

– Mindezt azért, hogy amikor az adott megyében élők járókelőként szembesülnek azzal, hogy szakmai feladatokat látnak el fiatalok: újraélesztenek, erős vérzést csillapítanak és más, hasonló sérülések ellátásában mutatják meg a tudásukat, elérjük, hogy megfogalmazódjon a lakosságban: az elsősegélyt megtanulni gyerekjáték – fogalmazott a főigazgató.

Nagy megtiszteltetés, hogy Békéscsabára érkezett a verseny – erről már a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének igazgatója beszélt. Tóth Zoltánné kifejtette, hogy hónapok óta készülnek a megmérettetésre, amely rengeteg szervezési feladattal járt.

– Békéscsaba belvárosában, terein, utcáin zajlik a verseny. Mindenhonnan engedélyeket kellett kérni, partnerekkel kellett egyeztetni, óriási logisztikai feladat áll mögötte. A 250 versenyző mögött 250 egyéb önkéntes dolgozik, a versenybíróktól az imitátorokon át a szállást szervező csapatig – sorolta a megyei igazgató.

A verseny Békéscsaba belvárosának 15 pontját érinti. A különböző helyszíneken imitátorok életszerűen előadják egy baleset körülményeit, amelybe belecsöppenve a résztvevő csapatok bizonyíthatják rátermettségüket.

Békéscsaba országgyűlési képviselője is büszke arra, hogy olyan programpontokat, gyakorlati állomáshelyeket is beépítettek a szervezők, amelyek igazi békéscsabai specialitások.

– A kolbászkészítés során sok mindenre fel kell készülni, sok váratlan helyzet adódhat, ilyenekből is kapnak most ízelítőt a versenyzők – árulta el Herczeg Tamás.

A szervezők a verseny ideje alatt 9 és 16 óra között véradással, elsősegélynyújtó játszóházzal és mentőmotor bemutatóval várják a családokat a város legnagyobb bevásárlóközpontjában.

További programok »

Itthon

FEL