Életszerű balesetek az elsősegélynyújtó versenyen

47. alkalommal rendezte meg az elsősegélynyújtó versenyt a Magyar Vöröskereszt. A Békéscsabán megrendezett versenyre külföldi csapatok is érkeztek Aradról, Nagybecskerekről és Szabadkáról. A három kategóriában meghirdetett verseny első helyezett csapatai Budapesten, az országos versenyen mérhetik össze tudásukat.

A diákoknak az írásbeli feladatok mellett, a gyakorlatban is meg kellett mutatniuk, hogy mit tudnak. A kárhelyeken több összetett feladattal is találkozhatnak a diákok, amelyek nagyon komoly szakmai kihívást jelentenek nem csak a laikusoknak, hanem akár még a szakembereknek is. Klasszikusan olyan kárhelyeket igyekeztünk kialakítani, ami valamilyen szinten a napi életünk része – fogalmazott az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet megyei vezető mentőtisztje, Kárász László.

Az egyik ilyen feladat a Csabai Kolbászfesztiválon előforduló történtet illusztrálja. A csapatoknak néhány perce volt arra, hogy felismerjék a lehetséges következményeit az egyes baleseteknek. A szarvasi csapatkapitány elmondta: nem egyszerű szituációs feladatokkal találkoztak a verseny alatt.

– Négy kárhelyszínen jártunk, ez az állomás volt az utolsó. Itt a szituáció a Kolbászfesztiválon játszódott. Három különböző sérültet kellett ellátnunk, úgy érzem ez a feladat sikerült a négy közül a legjobban – mondta el a egyik versenyző, Dorina Büttösi.

Az egésznapos versenyt már 47. alkalommal rendezte meg a Magyar Vöröskereszt.

– A verseny célja, hogy a fiatalok körében népszerűsítsük az elsősegélynyújtó ismereteket. Három kategóriában hirdettük meg ezt a versenyt: általános és középiskolás kategóriában valamint felnőttek számára is van egy kategória – fejtette ki a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezet igazgatója, Tóth Zoltánné.

Az országos versenyre általános iskolák közül az Erzsébethelyi diákjai jutottak tovább, míg középiskolás és felnőtt kategóriában a Szent-György Albert versenyzői vehetnek részt.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , ,