Piac a piacban – Megnyílt a Csabai Ízek Vására a térségi piactéren

2024. október 12. 19:30 | Kintner Nikolett

Október 12-én nyitotta meg kapuit a Csabai Ízek Vására, egy olyan őstermelői piac, amely a helyi kézműves termékek sokszínűségét és gasztronómiai hagyományait mutatja be. Az esemény fő célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a helyi termelők és a fogyasztók között.

Megnyílt a Csabai Ízek Vására szombaton délelőtt a térségi piacon. Az esemény kiemelkedő szerepet játszik a város gasztronómiai hagyományainak ápolásában, különös tekintettel a Békéscsabára jellemző kuriózumokra, ilyen például a híres csabai kolbász is.

A vásáron résztvevő őstermelők és kézművesek saját készítésű, házi minőségű termékeket kínálnak, mézet, lekvárokat, füstölt húsokat, valamint mézeskalácsot. Mindezek közvetlenül a helyi termelőktől származnak, garantálva a frissességet és a helyi alapanyagok használatát. A szervezők szerint ha jó lesz a fogadtatás, akkor akár kéthetente is megszervezhetik ezt a programot.

„Piac a piacon belül” – így nevezte Dénes Lajos az eseményt, melyet idén rendeztek meg először. A vásárt igyekeztek szervezett kereteken belül tartani és nemcsak a helyi, de a környező települések kistermelőit és kézműves kisiparosait is próbálták összegyűjteni. Szombaton 11 ilyen stand állt fel a piacon, 2 hét múlva azonban már 19 árusra is számítanak, és a Kolbászfesztiválon is tervezik a részvételt.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

– Nincsen semmilyen logisztikai költsége a termelőnek, mindössze annyi, hogy el kell foglalnia a helyét a piacon. Ez a gazdasági előny is, ami mind a vásárlók, mind a termelők szempontjából előny, és ez hosszú távon is jelentkezik majd. Az is szándék volt, hogy az új piac területét is megmutassuk mind a kereskedők, mind a vásárlók számára – fogalmazta meg a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnöke. Hozzátette, a Kolbászfesztivál napjára is terveznek ilyen vásárt, ezzel is népszerűsítve annak értékeit.

A Csabai Ízek Vására ugyanakkor olyan lehetőség a termelők számára, amely nemcsak gazdasági előnyökkel jár, hanem a hagyományok ápolása mellett hozzájárul a közösségi kapcsolatok építéséhez is. Náfrádi Szilvia kis- és őstermelő elmondta, hogy egyre kevesebben vannak, ezért a kereslet is egyre nagyobb irántuk.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

– Ez a vásár azért jó, mert a megye összes településéről eljöhetnek egy nagyon szép új piacra. Remélhetőleg meg is töltjük és egyre bővül, szélesedik ez a vásár – emelte ki. Hozzátette, fontosnak tartja a hagyományok őrzését és ezt maga is igyekszik örökíteni az ifjú generációk számára.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL