Pannát a komputer pontosan 2034. augusztus 1-jén, kedden 9 óra 14 perckor hozta vissza hozzánk. Ébredése előtt öt perccel kinyitottam a hibernetikusan lezárt alumínium kakaósdobozt. Három kiskanálnyi adagot mértem a csokis-vaníliás ízű porból a pöttyös csuprába. Bíztam benne, hogy a fél évtizedes alvás után emlékszik még a kedvencére. (Ma már ezt a kakaót nem gyártják.)
Az uniós csatlakozást követően közel 20 évvel, a kétpólusú politikai nézeteket valló Magyarország, majdhogynem egy polgárháború áldozatává vált. Gertrúddal struccmódjára, a fejünket homokba dugva kiköltöztünk a városi sivatagból, a szüleim által örökölt szanazugi faházunkba, és megpróbáltuk követni az elmúlt évszázad ’60-as évek végi életstílusát. Egy rádiót, egy lemezjátszót, és rengeteg bakelitlemezt vittünk magunkkal. Gertrúd kerámiázott, és a kész égetett, edényeket hétvégenként eladtuk a csabai piacon, én pedig csak írtam, írtam a novelláimat, amit a helyi online heti rendszerességgel közölt. Néhány évig szinte fillérekből, de boldogan elvegetáltunk. Ez még a Panna előtti időszak volt.
Utoljára leellenőriztem az áramköröket. Óvatosan félrehúztam néhány hajtincset a nyakán, és a komputerhez hozzácsatlakoztatott, ceruza formájú műszerrel megérintettem – a feje alatt közvetlenül – a hetes nyaki csigolyát. Dr. Duval ebbe a csontba ültette be a baleset után a mozgáskövető, platina alapanyagú, szoftver funkciókkal is rendelkező chip-protézist. E parányi, milliókat érő készülék segítségével tudta Pannát hosszú álmából felébreszteni. A sikeres eredményt azonban öt év, és tucatnyi kísérlet előzte meg.
Közben 2025 telén megszületett Panna. Majd két év múlva visszaköltöztünk a budai nagynénémhez, mert rájöttünk, hogy a kétéves Pannának mégiscsak meg kellene ismernie a civilizált világot. Meglepetésemre, nemcsak az utcákról, de még az Országházból is fel- és kitakarították a kutyapiszkot.
Naturalista lévén nekem mindig is fenntartásaim voltak az emberi szövetek és a fémek szimbiózisával szemben. Ám ahhoz, hogy Pannával még az életben beszélni tudjak, muszáj volt meglépnem e cseppet sem veszélytelen orvosi beavatkozást. A rengeteg vizsgálat igazolta, hogy a kislányom szervezete erős, kibírja a műtéttel járó terheléseket. Sajnos a sikeres eredménynek erkölcsi ára volt: minden egyes lépését követi a komputer, nem élvezheti majd a legfontosabb időszakot, a kamaszkort.
A kisstílű politikai alternatívák ugyan még jelen voltak, de felnőtt egy új, széles látókörű generáció, akik, lehet, hogy kozmopolita nézeteket vallottak – ez többek között betudható a központosított európai gondolkodásnak is, amelyből egyre több jutott nekünk –, de megőrizték a magyar kultúra gazdagságát és nagyságát is. Az elektronika, és az orvostudomány együtt, karöltve a legnagyobb léptékkel fejlődött.
Beindult az európai államok közötti népvándorlás, de hazánk szuverén maradt. A fizetések összege szép lassan a többi tagállam szintjére emelkedett. A csecsemők az angol nyelvet az anyatejjel együtt szívták magukba. Kipróbáltam az ausztriai lottót, és nyertem. Hamar megszoktunk az európai polgári élet színes, változatos forgatagát. Kicsiny családommal keresztül és kasul bejártuk az öreg kontinenst. Gertrúd kitalálta, hogy autóvezetésből vizsgát tesz.
Tavaly már hazahozhattam a lányomat, mert a chip-protézis segítségével követhető volt a létezése. Arra kértem az orvost, hadd legyek egyedül Pannával, amikor kinyitja a szemeit. „Rendben, az ébredés úgyis komplikációmentes lesz” – mondta. Csak arra kért, hogy a biztonság kedvéért Tiffanynál, az amerikai szomszédlánynál követhesse végig az adásomat. A szerkesztőség egy emberként szurkolt végig a fülesemben.
Gertrúd vezetett, mögötte Panna játszott egy babával. Az egyik kereszteződésnél, bal kéz felől szabálytalanul beléjük rohant egy sportkocsi. A kislányom nyaka szilánkosra tört, meghatározatlan időre kómába esett. Az anyja viszont sosem ébredt fel.
A nyeremény megmaradt összegét a chip-protézisre és az orvosokra költöttem. De ez egyáltalán nem számít. Panna ébredését láthatom. Olyan, mint az anyja volt: álmos, kócos, gesztenyebarna.
